hagyatek_banner_1460x342_a.png

Sorozatok

andor_poster_wall.jpg

Még nem fejeződött be az Andor második (és egyben utolsó) évadának forgatása, de közben már csepegtetik az infómorzsákat róla. Az alkotó Tony Gilroy nemrég a történet beosztásáról és néhány karakterről árult el pár apróságot, egy újabb interjúban pedig a szereplőgárdával kapcsolatban volt egy érdekes nyilatkozata.


book_of_boba_fett_still_.jpg

A sokáig rebesgetett Boba Fett-film végül nem készült el, de a karakter végül is megkapta a saját spinoffját egy sorozat formájában, amelyből megtudhattuk a Sarlacc gyomrából való szabadulásának Star Wars-kánon szerinti történetét. Egy ideje pletykálják, hogy az Emmy-díjas széria újabb évadot kaphat, most viszont ezzel ellentétes beszámoló érkezett, amely ugyanakkor ennek ellenére is a karakter visszatérést ígéri.


baylon_ahsoka_.png

Még tavaly decemberben, jóval az Ahsoka előzetesének bemutatása előtt, a MakingStarWars közzétett egy szivárogtatást a két új, különös fénykardot forgató karakterrel kapcsolatban. Ebben a cikkben fedték fel, hogy a múlt hónapban elhunyt Ray Stevenson karakterét Baylonnak (amit majdnem eltaláltak, mert Baylan a pontos neve), míg az Ivanna Sakhno által játszott szereplőt Shinnek hívják. A cikk további információkat részletezett róluk, főleg Baylanról, amik az Empire magazin legfrissebb, az Ahsoka sorozattal foglalkozó számában megerősítést nyertek.


mando_s3_empire_.jpg

Bo-Katan megformálója, Katee Sackhoff a napokban részt vett a philadelphiai Fan EXPO rendezvényen, ahol a beszámolók szerint szót ejtett az élőszereplős Ahsoka sorozatról, és elárult egy érdekes kulisszatitkot A Mandalóriról, emellett feltették neki a kérdést, hogy vajon a karaktere kaphat-e egy saját Star Wars-spinoffot.


ahsokaposter_.png

A nemrég közzétett pillanatképek után újabb fotók érkeztek az élőszereplős Ahsoka sorozatból, ezúttal a Lázadók most először megelevenedő Hera Syndullájáról, akit ebben a változatban Mary Elizabeth Winstead (Scott Pilgrim a világ ellen, Ragadozó madarak) kelt életre.


the_acolyte_bts.jpg

Tavaly októberben kezdődött el a Köztársaság Fénykora érájában helyet foglaló The Acolyte élőszereplős sorozat forgatása az Egyesült Királyságban, illetve tavasszal Portugáliában is vettek fel jeleneteket. A Leslye Headland által irányított produkció várhatóan jövő évben lesz streamelhető a Disney Plus platformon, pontosabb dátumot egyelőre még nem tudni, viszont az áprilisban tartott Star Wars Celebration rendezvény keretein belül levetítettek egy exkluzív előzetest a jelenlévők számára, amelynek szélesebb körű publikálása még várat magára.


ahsoka_trailer_still.png

Míg korábban augusztus legvégére saccolták az Ahsoka sorozat debütálását, a hivatalos premierdátum ennél kedvezőbbre sikeredett: augusztus 23-ától kezdhetjük streamelni a Disney Pluson a szériát. A bejelentés mellé ráadásul egy kedvcsináló tv-szpot is érkezett, amiben új jeleneteket is láthatunk a trailerhez képest.


ahsoka_live_action_still.png

Az Empire Magazin legújabb számában többek között az élőszereplős Ahsoka sorozattal foglalkozik, és ebből még az újság megjelenése előtt közzétettek online néhány képet a főszereplőről, majd egy kissé spoileres pillanatfotót is, amelyen a széria meglepetés-karaktere látható. 


mandalorian_s3_still.png

Nemrég adtunk hírt róla, hogy az amerikai forgatókönyvírók sztrájkja, amely több hollywoodi produkciót érintett, A Mandalóri munkálatait is hátráltathatja, és csúszhat miatta a Star Wars-sorozat negyedik évadának forgatása. Most úgy néz ki, hogy a Lucasfilm egyelőre egy nagyjából két hónapos csúszással számol.


ahsoka_empire_cover_.png

Két új promóciós képpel és két pillanatfelvétellel szolgál az Empire magazin a következő élőszereplős Star Wars-sorozathoz, az Ahsokához. A szériára magára még nyár végéig várnunk kell, viszont így addig még van idő pótolni (vagy újra elővenni) az előzményeket bemutató Lázadók animációs sorozatot, illetve a hősnő saját regényét.


Hirdetés

Hagyatek Banner Allo 1200x6000

Hirdetés

Darth Bane Trilogia Allo