darth_bane_trilogia_fekvo.jpg

Sorozatok

obi-wan-kenobi-ewan-mcgregor.jpg

Készül a 2022-re tervezett Obi-Wan Kenobi széria a Disney+ streaming szolgáltatóra. Ewan McGregorról és több statisztáról nemrégiben készítettek lesifotókat, ami azt sugallja, hogy erősen jelen fog lenni a Birodalom a projektben. A Making Star Wars főszerkesztője, Jason Ward több belsős információval szolgáltatott a Kenobi sorozattal kapcsolatban. (Lehetséges spoilerek a folytatásban!)


star_wars_acolyte_leslye_headland_.jpg

Az első olyan mozgóképes Star Wars-projekt, amely nem kapcsolódik a Skywalker-sagához, de még a három filmtrilógia éráitól is eltávolodik, a The Acolyte című élőszereplős sorozat lesz. Ez a széria ugyanis a Köztársaság Fénykora időszak végén játszódik, még jóval a Baljós árnyak történései előtt. Ezen kívül egyelőre biztosan csak annyit tudunk róla, hogy a Sötét Oldalra fókuszál majd. Ezen kívül mindössze annyit lehetett olvasni róla, hogy várhatóan női főszereplős lesz.

Még az sem derült ki, hogy mikor mutathatják be (a várakozások szerint 2022-ben már elérhető lesz a Disney Pluson), viszont most az a hír röppent fel – egyelőre nem hivatalosan megerősítve –, hogy jövő februárban fogják elkezdeni a forgatást Londonban. Ha pedig ez igaznak bizonyul, akkor 2022 elejétől már jöhetnek az első lesifotók és szivárgások is. Már várjuk!

Közben a The Acolyte alkotója, Leslye Headland (Végtelen matrjoska) nemrég egy interjúban beszélt a szériáról, és bár terméeszetesen egyelőre nem árult el konkrétumokat, azért voltak érdekes gondolatai, amelyek némileg előrevetítik, milyen típusú szériára számíthatunk.


rogue_one_rebel_helmet.jpg

Javában folyik a 2022-re a Disney+ streaming szolgáltatóra tervezett Andor sorozat forgatása. Több helyszínen, köztük ipari, falusi és tengerparti környezetben is játszódni fog az Andor a kiszivárgott lesifotók alapján, és ezúttal a Cruachan erőműnél fedeztek fel komoly mozgolódást és díszleteket, ami a skóciai Argyll és Bute tartományban helyezkedik el, egy Dalmally nevű kistelepülés közelében - írja a The Press and Journal.


qira_character_poster.jpg

Noha a Solo története lezáratlan maradt, és bár sokan továbbra is reménykednek a folytatásban, egyelőre még pletyka szintjén sem merült fel egy második rész. De azért lesz a filmhez kapcsolódó projekt, hiszen a Donald Glover megformálta fiatal Lando saját sorozatot kap.

Az egyelőre nagy kérdés, hogyan és mennyire fog kötődni a filmhez ez a spinoff-széria, viszont az egyik kapcsolódási pont Emilia Clarke karaktere, Qi'ra lehetne. Már csak azért is érdekes lenne viszontlátni a lányt, mert ő az egyetlen a Solo főszereplői közül, akinek a későbbi sorsát nem ismerjük.

Miután pedig a közelmúltban egy képregényben visszatért Qi'ra, természetesen rögtön beindult a spekuláció, hogy ez azt sugallhatja, tervek vannak a karakterrel, és talán a Landóban is szerepelni fog.

Ahogy várható volt, Clarke-nak neki is szegezték a kérdést, amire ő azt válaszolta, hogy "abszolút semmit" nem tud arról, visszatérne-e Qi'ra az új sorozatban. Ezt persze nyilván nem vehetjük készpénznek, hiszen ismerjük a Star Wars-projektek körüli titkolózást. Mindenesetre egyelőre ez a hivatalos verzió. (Azt viszont egyébként a színésznő már korábban elmondta, hogy nagyon örül a karaktere újbóli feltűnésének, és ebben az interjúban is lelkendezve nyilatkozott a filmről, míg egy másik beszélgetésben azt is elárulta, hogy vannak elképzelései, mit lehetne kezdeni Qi'rával, úgyhogy valószínűleg nem kellene nagyon győzködni, hogy újra Han Solo ifjúkori szerelmének bőrébe bújjon.)

Közben az egyértelműen látszik, hogy a Lucasfilm igyekszik életben tartani a "Solo-franchise-t", és jó eséllyel a Qi'ra képregényes megjelenésére vagy a Lando-sorozatra való reakcióktól is függően jöhetnek még új spinoffok, vagy akár egy folytatás is.


ahsoka_mando.jpg

A klónok háborúja sztorijának több mellékszálát is a levegőben hagyták, de az évek során többet igyekeztek elvarrni akár könyvekben (az Ahsoka és a Sötét tanítvány című regényekben), akár képregényben (Dathomir fia), akár úgy, hogy az újabb sorozatokban, a Lázadókban és a The Bad Batch-ben visszahoztak egyes karaktereket. Egy pletyka szerint Ahsoka saját sorozatában is visszatérhet majd a Clone Wars egyik szereplője, akinek a sorsa mostanáig ismeretlen. Részletek (és potenciális spoiler!) a folytatásban.


qui_gon_jinn.jpg

A régóta várt Kenobi-sorozattól nyilván minden rajongó mást remél, de azt valószínűleg a legtöbben látni szeretnék, hogy a főhős kapcsolatba lép néhai mestere szellemével. Ha már az előzményfilmek több karaktere is visszatér, akkor kicsit furcsa lenne pont őt kihagyni.

Nem is olyan régen mi is megírtuk, hogy egy új könyv szerint Obi-Wan éppen abban az időben tanult meg kommunikálni Qui-Gonnal, amikor az élőszereplős sorozat játszódik. Ezt pedig nehéz "véletlen egybeesésnek" tekinteni.

A Qui-Gont alakító Liam Neeson ráadásul korábban már egyértelművé tette, hogy rajta nem múlva a karaktere visszahozása. Egy friss interjúban azonban lehűtötte a kedélyeket. A Jimmy Kimmel Live! című műsorban a színész úgy nyilatkozott, hogy őt nem keresték fel a projekttel kapcsolatban.

Most tehát ez a helyzet hivatalosan. Hogy aztán később változik-e (vagy kiderül, hogy itt Neeson lódított), az a jövő zenéje.


Forrás: StarWarsNews


Ewan_McGregor_Revenge_of_the_Sith.jpg

Már egy ideje elkezdődött az Obi-Wan Kenobi sorozat forgatása, minek kapcsán több díszlet került a nyilvánosság elé a lesifotósok és videósok hála.


boba_fett_mandalorian_2.jpg

Mostanában egyre több hír éri a The Mandalorian mellékprojektje, a The Book of Boba Fett háza táját. Eddig meglehetősen szegényesek a műsorral kapcsolatos információink, legutóbb például egy másik ismert karakter felbukkanását hozták egyelőre nem hivatalos hírbe, de a frissebb fejlemények hála egyre jobban körvonalazódik a dolog.


rogue_banner.jpg

Úgy tűnik, az Andort nagyon szorosan hozzá akarják kötni a Zsivány Egyeshez, ugyanis egyre több filmbeli karakterről derül ki, hogy visszatér: a címszereplő és (várhatóan csak a második évadban feltűnő) droid társa mellett viszontláthatjuk majd Mon Mothmát és Cassian egyik barátját, a szintén lázadó Ruescott Melshit is. Tegnap már azt is megírtuk, hogy még Saw Gerrera is tiszteletét fogja tenni.


cassian.jpg

Még zajlik a 2022-ben érkező Andor sorozat forgatása, több "kémkedés" által kísérhettük figyelemmel a készületeket. A Zsivány Egyes előzménysorozatának 12 részesre tervezett első szezonja több ismert karakter vonultat majd föl, köztük a címszereplő Cassian Andort, Mon Mothmát, majd Alan Tudyk nyilatkozata alapján a második évadban K2-SO-t. A friss hírek szerint pedig egy régi/új szereplővel gazdagodik a sorozat, méghozzá Saw Gerrera karakterével Forest Whitaker által.


Hirdetés

Hagyatek Banner Allo 1200x6000

Hirdetés

Darth Bane Trilogia Allo