hagyatek_banner_1460x342_a.png

Sorozatok

skeleton_crew.jpg

A tervek szerint idén mutatják be a Disney+ streaming szolgáltatón a Jon Watts által dirigált Skeleton Crew sorozatot, aminek forgatásába tavaly júniusba fogtak bele. A VI. és a VII. rész közötti időszakban játszódó, és a 80-as évek felnőtté válásról szóló filmjeit felelevenítő szériának forgatási munkálatai úgy tűnik, befejeződtek. A hivatalos megerősítés még várat magára, de a Deadline kiszúrta, hogy a kaszkadőr koordinátor, George Cottle (Pókember: Idegenben, Pókember: Nincs hazaút, Tenet) egy azóta már törölt Instagram bejegyzésben vett búcsút a Skeleton Crewnak, emellett a kaszkadőr Juliana Potter (Avatar: A víz útja, Doctor Strange az őrület multiverzumában) is hasonló szavakkal utalt arra, hogy sikeresen véget értek a forgatások.

 

Ugyan a szériánál való munkálatokat nehézségek érték, a tervezett decemberi határidőt körül-belül 1 hónappal lépték túl, így esélyes, hogy még idén láthatjuk a Skeleton Crewt Jude Law főszereplésével.


Coruscants_spaceport.png

A többi sorozathoz hasonlóan az Andor is bővelkedett easter eggekben, főleg Luthen Rael antikváriumához kapcsolódóan, még ha a sztoriban nem is érintették a misztikus Erőt, a Jediket, a Sitheket, fénykardokat, stb. A 4. rész egyik jelenetében a Coruscanti Űrkikötő csillagközi járatokat feltüntető kijelzőjén rengeteg rejtett utalást véltek felfedezni a sasszemű rajongók.


thrawn_rebels.jpg

Noha már néhány Lázadók-karakternél ismert, hogy ki fogja életre kelteni az Ahsoka sorozatban, egy igazi nagyágyú még kérdéses ennek kapcsán. Az animációs sorozatban felbukkanó legendás Thrawn főadmirálist az a Lars Mikkelsen szólaltatta meg, aki a kánon Thrawn-regények hangoskönyv verzióiban is a hangját kölcsönözte, és neve gyakorlatilag már összenőtt a karakterrel.


ahsoka_mando.jpg

Az idén érkező Ahsoka sorozathoz egy újabb rendező neve került napvilágra. A saját Instagram profiljához hozzáadott információk alapján ő nem más, mint a New Boy rövidfilmért Ocsar-díjra jelölt Steph Green, aki a Boba Fett könyvének második részét is dirigálta. Ráadásul többen is észrevették, hogy több, a sorozatban közreműködő színésznő Instagram-profilját is bekövette: Rosario Dawsonét (Ahsoka Tano), Natasha Liu Bordizzóét (Sabine Wren) és Ivanna Sakhnóét, aki a szóbeszédek szerint egy új karakter lesz. Green továbbá a Watchmen, Az ember a Fellegvárban, a Fülledt utcák sorozatokon is dolgozott.

 

Az Ahsoka rendezésében eddigi tudomásunk szerint Peter Ramsey és a showrunner Dave Filoni van benne, utóbbi írta az összes epizódot is. A felelős producerek pedig pedig Dave Filoni, Jon Favreau és Kathleen Kennedy.

Watchmen Stephgreencropped


mando_s3_trailer_still_.jpg

A poszter után befutott egy új előzetes az első élőszereplős Star Wars-sorozat következő, március elsején debütáló évadához. Emellett hivatalossá vált a direktorok listája, akik közt Rick Famuyiwa, Carl Weathers és Bryce Dallas Howard lesznek a visszatérők. Az újoncok névsoránál a főleg filmoperatőrként ismert, de rendezőként is munkálkodó Rachel Morrison (Fekete Párduc, Kábszer), a Minari: A családom története című filmért Oscar-díjra jelölt Lee Isaac Chung, illetve Peter Ramsey (Pókember - Irány a Pókverzum) fedezhető fel.


mandalorian_s3_poster_.jpg

Megjött az első plakát A Mandalóri harmadik évadához, és hamarosan jön új előzetes is.

Mandalorian S3 Poster


the_mandalorian_season_2.jpg

A Making Star Wars még tavaly közölt lesifotókat A mandalóri harmadik évadának forgatásáról, a képeken többek között a folytatás trilógiából ismert Snoke praetoriánus őreinek páncéldizájnját ötvöző sisakok is látszódtak. A sorozat második évadában látott Snoke-tartály alapján ez egy újabb kapcsolódási pontnak ígérkező elem a folytatás trilógiához.


classic_stormtooper.jpg

Érdekes pletykát osztott meg a Making Star Wars oldal az Ahsoka sorozattal kapcsolatban: az oldal értesülései szerint különleges kinézetű rohamosztagosok fognak feltűnni benne. (A továbbiakban potenciális spoilerek következnek!)

Az újfajta rohamosztagosok kinézetét nem más, mint a Skywalker korában látott Kylo Ren-maszk ihlette. Kylo vörös színű anyaggal, tökéletlenül összeragasztott maszkjának tervezésekor pedig a japán Kincugi művészetből merítettek, melynek lényege, hogy az eltörött kerámiatárgyakat nem úgy ragasztják össze, hogy eltüntessék a törésvonalakat, hanem épp ellenkezőleg: aranypor kerül az összeillesztett darabok közé, így kiemelve a repedéseket. Emögött az az elképzelés van, hogy ha valami rossz dolog történik, azt nem elfelejteni kell, hanem tanulni belőle.

A pletyka szerint Thrawn rohamosztagosainak a páncélja is ilyen lesz: összeragasztott darabokból fognak állni, kiemelve az illesztések vonalait.

Írtunk már arról a pletykáról, hogy az Ahsoka felvezet majd két új, Erő-használó karaktert, egy "Babylon" néven emlegetett, Sötét Oldalra átcsábult egykori Jedit, és Éjnővérekhez kötődő tanítványát, "Shin"-t. A Making Star Wars cikke szerint ezeket a rohamosztagosokat ők irányítják, így az oldal azt spekulálja, hogy élőhalott katonákról lehet szó, akiket Éjnővér-mágiával támasztottak fel, s páncéljuk darabjait szintén Éjnővér-varázslat tartja össze.


dfiloni_jfavreau.jpg

Úgy tűnik, hogy újabb élőszereplős Star Wars-széria van készülőben: egy friss pletyka szerint a Boba Fett könyve és az Ahsoka után még egy további spinoffot is kapni fog A Mandalóri.

A projekt a beszámoló alapján még gyerekcipőben jár, és nem is derült ki róla semmi, csak annyi, hogy elvileg Jon Favreau and Dave Filoni dolgoznak rajta, a munkacíme pedig "Ghost Track 17".

Persze a spekuláció már elindult, és elsőre a következő lehetséges témák merültek fel:

- Volt egy korábban beharangozott spinoff, a Rangers of the New Republic, amelyben Cara Dune központi szerepet kapott volna, csakhogy aztán a karaktert játszó Gina Caranót kirúgta a Lucasfilm. Azóta azonban a stúdiót vezető Kathleen Kennedy úgy nyilatkozott, hogy ezt a projektet ejtették, ezért nem tűnik valószínűnek, hogy ezen kezdtek dolgozni Filoniék.

- A Bo-Katant játszó Katee Sackhoff úgy nyilatkozott, hogy örülne, ha a karaktere saját sorozatot kapna, és bár A Mandalóri harmadik évadában is fontos szerepe lesz, ez nem zárja ki, hogy később egy spinoffot készítsenek neki (akár úgy, mint Boba Fett esetében, bemutatva, mi történt vele A Mandalórit megelőzően).

- Bár a sorozatok munkacíme nem feltétlenül utal a tényleges témára vagy történetre, de mivel a Lázadókban egy "Ghost" nevű hajó szerepel, és az animációs sorozat karakterei az Ahsokában is visszatérnek, nem nagy elrugaszkodás a "Ghost Track 17" munkacímben az arra való utalás látni, hogy ez az űj széria bizony az ikonikus VCX-100 könnyű szállító hajó legénységének kalandjairól szól majd.


ahsoka_book_of_boba_fett.jpeg.jpg

A Mandalóriban és első spinoffjában, a Boba Fett könyvében több ismert Star Wars-karakter vendégszerepelt már, és egy friss cikk szerint ezt a hagyományt folytatja a következő hozzájuk kapcsolódó sorozat, az Ahsoka is. A visszatérők sorát fogja erősíteni egy olyan szereplő is, akit legutóbb az Andorban láthattunk, így összekapcsolva a két szériát (magától értetődően a folytatásban potenciális spoilerek következnek!)

A Making Star Wars oldal információi szerint a Genevieve O’Riley által alakított Mon Mothma fel fog tűnni az Ahsoka-sorozatban, de elvileg csak egy cameo erejéig, nem lesz nagyobb szerepe a történetben. Az Új Köztársaság vezetőjének szereplése ugyanakkor nem véletlenszerű, hiszen ő az, akinek a javaslatára elrendelik a hadsereg leszerelését, ami viszont védtelenné teszi az új államot a külső fenyegetésnek, amit Thrawn és az ismeretlen régiókbeli szövetségesei jelentenek (a Főadmirálishoz kötődő új gonosztevőkről szóló pletykákat ebben a cikkben foglaltuk össze).


Hirdetés

Hagyatek Banner Allo 1200x6000

Hirdetés

Darth Bane Trilogia Allo