hagyatek_banner_1460x342_a.png

Sorozatok

mando_chp_armorer_.jpg

Februárban a központi alakok saját poszterei indították el A Mandalóri szokásos karakterposzter- sorozatát, a harmadik évad nyitó epizódját követően pedig kiadtak két újabbat. Ezúttal a Fegyverkovács és az anzellai droidszerelők kerültek poszterre:

Mando Chp Armorer
Mando Chp Anzellan


acolyte.jpg

Már javában zajlik az egyik újabb élőszereplős Star Wars-sorozat, a The Acolyte forgatása, ugyanakkor az ezen dolgozó filmesek nevét eddig nem közölték. Most viszont két rendező neve is felmerült a széria kapcsán.

A hírek szerint legalább egy epizódért Kogonada koreai direktor, a Búcsú Yangtól című sci-fi és a Columbus című filmdráma rendezője fog felelni.

Szintén a széria direktorai között lesz a sajtóértesülések szerint Alex García López argentin rendező, aki olyan sorozatok epizódjain dolgozott, mint a Fear the Walking Dead, a Daredevil, A Megtorló, a Vaják és a Cowboy Bebop.

Star Wars The Acolyte Directors
Ahogy arról korábban írtunk, a The Acolyte showrunnere és vezető írója Leslye Headland (Végtelen matrjoska) lesz. Hivatalosan bejelentett szereplőgárdájának tagjai Amandla Stenberg (Minden, minden, Sötét elmék, Játsszunk gyilkosost!), Lee Jung-jae (Nyerd meg az életed!), Manny Jacinto (A jó hely, Kilenc idegen, Top Gun: Maverick), Dafne Keen (Logan: Farkas), Jodie Turner-Smith (Queen & Slim, Az utolsó remény), Rebecca Henderson (Végtelen matrjoska, Az örökösnő álarca mögött), Charlie Barnett (Végtelen matrjoska, Sötét zsaruk 3, Bűnös Chicago), Dean-Charles Chapman (1917, Amnézia, Trónok harca) és Carrie-Anne Moss (Mátrix, Mementó). Hozzájuk csatlakozott sajtóértesülések szerint Margarita Levieva (Feketelista, Fülledt utcák) is.

Történetét továbbra is homály fedi, annyi biztos, hogy nagyjából egy évszázaddal a Baljós árnyak előtt játszódik majd, és a Sith-ekre fókuszál majd. Témájáról Dafne Keen nyilatkozott néhány hónapja, erről ITT írtunk.

(Borítóképünk illusztráció)


mando_tvspot_still.jpg

Már tényleg a "célegyenesben" vagyunk, hiszen napokon belül indul A Mandalóri harmadik évada, de még így a premier előtt kiadtak egy újabb kedvcsinálót, amiben eddig nem látott részletek szerepelnek.

"Mandalórinak lenne nem csak azt jelenti, hogy megtanulsz harcolni. A krédó segít a túlélésben. A krédó nélkül kik lennénk?" - teszi fel a kérdést a videó narrációjában Din, előrevetítve, hogy az új évad elsősorban akörül forog majd, mit is jelent Mandalórinak lenni.

A narráció alatt pergő jelenetek közül az egyik új képsorban azt látjuk, ahogy Mando naboo-i hajója egy aszteroida-mezőben menekül ismeretlen (se nem birodalmi, se nem mandalóri) ellenfelek elől; látjuk hősünket valamilyen föld alatti romok között (valószínűleg Mandalore-on); tovább látunk egy mandalóri stílusú várost, de mivel az egy élettel teli, zöld bolygón van, feltehetőleg egy kolóniáról van szó; emellett egy mandalóri hajónak birodalmiak előli menekülését is.


mandalorian_s3_poster_.jpg

Van olyan karaktere A Mandalórinak, akiről biztosan tudjuk, hogy már nem fog szerepelni a harmadik évadban, de olyanok is, akiknek a visszatérése már az előzetesekből kiderült. A Star Wars egyik külföldi oldalán most egy újabb szereplővel kapcsolatban spoilerezték el, hogy viszontláthatjuk majd az új évadban.


mando_pedro.jpg

A Gideon moffot alakító Giancarlo Esposito még 2020-ban beszélt arról, hogy az akkor még 1 évaddal rendelkező A mandalóri sorozatnak 4. évada is lesz. Némi csúszás és a Boba Fett könyve megjelenése nyomán idén március 1-én érkezik a 3. évad, de az érkező etap összes epizódjának forgatókönyvét jegyző Jon Favreau már a 4. évadon dolgozik gőzerővel.

A francia BFMTV INSIDE Twitter-oldalán a showrunner elárulta, hogy a 4. felvonás forgatókönyve már készen van, melynek java része a 3. évad poszt-produkciós folyamata alatt született meg. Hozzátette, hogy a közelgő két spin-off sorozat, az Ahsoka és a Skeleton Crew sztoriját is észben kellett tartaniuk Dave Filonival, mivel mindkettő ugyanazon időszakban játszódik, mint a Mandoverzum fősodrának 4. évada.

Emellett egyes jelentések szerint A mandalóri 4. évadának forgatási munkálatai megkezdéséhez 2023 októberében kerülhet sor, jelenleg a kellékes és előkészítő csapatok keresése zajlik. Így elképzelhető, hogy 2024 végén akár el is startolhat a 4. évad a Disney+ streaming szolgáltatón.


The_Mandalorian_Season_3_All_you_need_to_know_before_the_premiere_on_Disney_1.jpg

Már 1 hetet sem kell várnunk A mandalóri 3. évadának debütálásáig, amihez új tv-szpotot tettek közzé, eddig nem látott pillanatképekkel. Többek között egy halálőr szimbólummal ellátott, kék páncélos mandalorit láthatunk, illetve egy bűnbandának tetsző csoportot a Nevarrón. Továbbá a hivatalos Star Wars Facebook-oldalra felkerült egy új poszter, amin a részek bemutatási dátumai szerepelnek.



Mandalorian S3 Schedule


book_of_bobafett.jpg

A napokban írtunk arról, hogy felmerült, talán egy évadnál hosszabb lesz az Ahsoka sorozat, és most a Boba Fett könyve kapcsán is erről pletykálnak.

Ráadásul az ezzel kapcsolatos sajtóértesülés szerint a Boba Fett-széria újabb évada esetében már az előkészületek zajlanak, azaz építik a díszleteket (többek közt a hajója, a Slave-1 pilótafülkéjét).

Noha éppenséggel elképzelhető, hogy csak konkrétan Boba karakterének A Mandalóriban való vendégszereplét készítik elő, a szivárogtatók szerint egyértelműen két külön projekten dolgoznak, azaz nem csak a fő sorozaton, hanem a spinoffja újabb epizódjain.

Hivatalosan ugyanakkor továbbra sem érkezett arról bejelentés, hogy berendelték volna a Boba Fett könyve 2. évadát.


mandalorian_chp_1_.png

Nincs már messze A Mandalóri 3. évadának március elsejei premierje, erre emlékeztet most minket a Lucasfilm három karakterplakáttal, amelyeken Din Djarin és Grogu, továbbá Bo-Katan, valamint Greef Karga feszítenek.

Mandalorian Chp 1


bokatan_mandalorian_s3.png

A Mandalóri harmadik évadához érkezett legújabb TV Spot a Din Djarin és Bo Katan közötti ellentét kiélesedését vetíti előre. Az egyik bemutatott jelenetben Bo hazaküldi Mandalore-ról a fejvadászt, mondván, hogy már "nem maradt semmi" a bolygón:


jon_favreau_990x556.jpg

A Mandalóri sikerét tekintve felmerül a kérdés, hogy vajon a Lucasfilm tervezi-e, hogy a sorozathoz kapcsolódó mozifilmet készítsen. Korábban már a széria alkotója, Jon Favreau is pedzegette, hogy van ilyen lehetőség. Egy friss interjúban ugyanakkor Favreau úgy nyilatkozott, hogy egyelőre nincs szó Din Djarinék mozivászonra küldéséről. Úgy fogalmazott, hogy a lehetőség ugyan mindig adott, és a Marvel bizonyította, hogy lehet hatásosan csinálni a dolgot, de ő most a Mandalóri tévés univerzumán "teljes állásban" dolgozik, emellett a filmkészítés egy egész más időbeosztást igényelne.

Beszélt továbbá A Mandalóri és az érkező új sorozat, a Skeleton Crew közötti kapcsolatról is. Az már korábban felmerült, hogy a két széria össze fog kapcsolódni, de Favreau hangsúlyozta, hogy A Mandalóri 3. évadában még ne várjunk ilyesmire. Ezúttal tehát nem úgy lesz, mint ami a Boba Fett könyve vagy az Ahsoka esetében történt, azaz a Pókember-filmeket rendező Jon Watts által fémjelzett új szériát nem A Mandalóriban vezetik fel, hanem csak azután kapcsolják össze a két sorozat történetét, miután már a Skeleton Crew is beindult.


Hirdetés

Hagyatek Banner Allo 1200x6000

Hirdetés

Darth Bane Trilogia Allo