darth_bane_trilogia_fekvo.jpg

LEGO

lego_summer_vacation_borito.jpg

A Star Wars Celebration alkalmából bejelentették, hogy a LEGO Holiday Special és a LEGO Terrifying Tales után egy harmadik játékfilm érkezik a Disney Plusra augusztus 5-én. A harmadik humoros játékfilm témája ezúttal a nyári vakáció lesz, címe pedig ehhez híven LEGO Star Wars: Summer Vacation. A másik kettőhöz hasonlóan ez is a IX. rész után játszódik, a főszereplők Rose, Rey, Finn, Poe és Csubakka, akik Palpatine császár legyőzése után egy kis üdülést terveznek be, és hamarosan felfedezik, hogy más Star Wars-karakterek is a lazításra adják a fejüket, vagyis legalább megpróbálnak pihenni.


Lego_Star_Wars_featured_2000x1270_1_1392x884.jpg

Több csúszás után két hete dobták ki a piacra a LEGO Star Wars: The Skywalker Saga játékot, aminek minőségéről és kreativitásáról ódákat zengtek a játékosok az interneten. A siker az eladási számok terén is megmutatkozik: a Warner Bros. Games és a TT Games bejelentette, hogy eddig összesen 3,2 millió példányt adtak el a játékból, és úgy hallani, jelenleg szinte lehetetlen fizikai kópiát szerezni a játékból.

 

A Gematsu szerint ez az érték felülmúl minden korábbi LEGO konzoljáték debütálást, és minden régióra, platformra és kiadásra nézve is rekordot döntött. De összehasonlításképpen más Star Wars-játékokkal szemben is lenyűgözően teljesített: a Star Wars: Squadrons az első hónapban 1,1 millióval, a Star Wars: Battlefront II 1 millióval, és a Jedi: Fallen Order 2,9 millióval büszkélkedhetett. Egy másik jelentés szerint a LEGO Skywalker Saga még az Elden Ring eladásai nyomába is ért az Egyesült Királyságban, jelenleg az év második legnagyobb játékának, valamint a leggyorsabban fogyó LEGO-játéknak számít a régióban.

 

A LEGO Star Wars: The Skywalker Saga Steamen keresztül elérhető a PlayStation 4, PlayStation 5, Xbox Series, Xbox One, Nintendo Switch és PC platformokra.


lego_film.png

A PC Guru osztotta meg ElAnalistaDeBits nemrég készült videóját, amelyben a YouTuber a LEGO Star Wars: The Skywalker Saga néhány pályarészét és jelenetét összehasonlította az eredeti trilógia filmjeleneteivel.

Mint írják, a klasszikus jelenetek néhány részletét megváltoztatták a LEGO-változatban, hogy humorosabbak vagy gyerekbarátabbak legyenek, de ez a videó rámutat, hogy a klasszikus, ezerszer látott pillanatok varázsát mégis ügyesen átültették a legújabb LEGO-játékban.


lego_star_wars_skywalker_saga_01_TALL.jpg

A nemrég érkezett,hosszabb ismertető videó után most egy új, kedvcsináló érkezett a LEGO következő Star Wars-videojátékához, a kilenc film sztoriját feldolgozó The Skywalker Sagához, amely április 5-én érkezik majd:


lego_sw_skywalker.saga.png

A februári után egy újabb bemutató videóval jelentkeztek a LEGO Star Wars: The Skywalker Saga készítői. Ezúttal a nyitott világ rendszerére, a bolygókra és a miniküldetésekre fektették a hangsúlyt a készítők az április 5-én érkező, az eddigi legnagyobb volumenű LEGO-videójáték kapcsán.


lego_skywalker_saga_characters.jpg

Már nem kell sokat várni a nagyszabású LEGO Star Wars: The Skywalker Saga videójáték bemutatásáig, ami április 5-én jelenik meg. Bár a játékban a 9 Saga-film fontosabb eseményeit fogjuk átélni LEGO-kalandként, az előzetes alapján lesz pár kikacsintás a többi mozgóképes alkotásra is. A különböző sorozatok és mellékfilmek játszható és egyéb karaktereit, összesen 39-et DLC-pakkok formájában fogjuk megkapni, amiket április 5. és a hivatalos Star Wars-nap, vagyis május 4-e között lehet beszerezni.


lego_star_wars_skywalker_saga_01_TALL.jpg

Április 5-én jelenik meg hivatalosan a LEGO Star Wars: The Skywalker Saga. A várakozások enyhítésére a LEGO-csapat ezúttal egy színfalak mögötti videóval jelentkezett, amiben a közreműködők mesélnek tapasztalataikról és a játékban eszközölt újításokról.

 

A videóban a készítők elmondják, hogy a megszokott gameplay elemek kis ráncfelvarrást kaptak:

  • Ha karakterünkkel felveszünk egy sisakot, torzított hangon fog beszélni, de az értelmes beszéd helyett a klasszikus hümmögést is be lehet állítani.

  • Fejlesztették a fényhatásokat, 12 ezer környezeti elemet generáltak a játékhoz, valamint 20 ezer egyedi modellt és 26 ezer textúraelemet.

  • Az űrcsatát is új szintre emelték, ezúttal már a hajók belsejébe is le lehet szállni, ami felett át is vehetjük az irányítást.

  • Lövöldözésnél a kamera third person helyzetet vesz fel a könnyebb célzás érdekében.

  • Az Erő-használat is realisztikusabb lett, a tárgyakat, személyeket, egyéb elemeket szabadon lehet mozgatni az Erő-használó karakterekkel.

lego_star_wars_skywalker_saga_01_TALL.jpg

Eredetileg 2020 októberében mutatták volna be a legújabb Lego Star Wars-játkot, a The Skywalker Sagát, de aztán elkezdték csúsztatni az érkezés időpontját. Előbb 2021-et ígértek, aztán a tavalyi év folyamán egyre csak halasztgatták a megjelenést. Utoljára, tavaly nyáron 2022 tavaszát határozták meg, és most úgy tűnik, hogy ehhez már tartják is magukat: most befutott egy újabb előzetes a játékhoz, amely egyúttal felfedi, hogy 2022. április 5-én jelenik meg a Lego Star Wars: The Skywalker Saga.


lego_star_wars_castaways_key_art_287622.jpg

November 19-e óta játszható a LEGO Star Wars: Castaways nevű online mobiljáték, minek keretében egy szigeten kalandozhatunk hajótörött karakterünkkel, akár barátaink és játszótársaink társaságában. A játék nagy hangsúlyt fektet a karakter szabhatóságára, a multiplayer elemekre, ám jó adagnyi akcióban, humorban, co-op küldetésekben, repülős harcokban is bővelkedik. Bár már több hónapja van hozzáférés, egy új előzetest osztottak meg, és néhány újítást is eszközöltek a Gameloftnál: saját microfighter beszerzésére, a karakter hajszínének megváltoztatására is lehetőség van ezentúl, valamint barátainkkal homokvárat építhetünk/rombolhatunk, LEGO kockákat halászhatunk, a kantinban vagy esetleg a tengerparti heverőszéken mulathatjuk az időt.

 

A játék egyelőre az Apple Arcade-on érhető el, és iPhone, iPad, Mac és Apple TV platformokra kompatibilis. A regisztrációért havi 4,99 dollárt kell fizetni, emellé 200 másik játék is elérhető lesz, és egy hónap ingyenes próbaidőszak is jár.


lego_death_star_ii_.jpg

Kedvezőbb legóba fektetni, mint aranyba vagy részvényekbe, legalábbis az orosz Gazdasági Egyetem tanulmánya szerint, írja a Guardian cikke nyomán a Telex.

Az egyetemi kutatás szerint a legdrágább készletek közé tartozik az Ezeréves Sólyom, a Halálcsillag II. vagy a Birodalmi Csillagromboló makettje.

Azt szokás gondolni, hogy az emberek befektetési célból vásárolnak ékszereket, antikvitásokat vagy műtárgyakat. Vannak azonban erre más lehetőségek is, mint például a gyűjthető játékok. Több tízezer üzletet kötnek a használt legók piacán

– mondta el a lapnak Viktória Dobrinyszkaja, az egyetem Gazdaságtudományi Karának docense. Hozzátette: ha figyelembe is vesszük a legtöbb készlet alacsony árát, akkor is egy hatalmas piacról beszélünk, ami szinte ismeretlen a hagyományos befektetők előtt.

A tanulmányban több mint 2000 új, bontatlan kiadású legószett piacát vizsgálták 1987 és 2015 között, és arra jutottak, hogy ezeknek a piaca évente 11 százalékkal nőtt. Ez pedig gyorsabb és jövedelmezőbb hozamot jelent, mintha aranyba, részvényekbe, kötvényekbe, bélyegekbe vagy borokba fektették volna (a Legók mellett egyébként a Barbie-babák, a szuperhősfigurák vagy éppen a modellautók és -vonatok is komoly nyereséget hozhatnak).

Egy-egy készlet árát az tolhatja meg nagyon, ha csak korlátozott ideig gyártották, különleges gyűjtői kiadásról van szó, vagy hiány alakult ki belőle a használt legók piacán. Dobrinyszkaja elmondása szerint a legórajongókban nosztalgiát keltenek a húsz-harminc évvel ezelőtt gyártott készletek, és "az egekig emelik értük az árat". De persze nem minden szett ugyanolyan sikeres.

Igazi rajongónak kell lenni ahhoz, hogy az ember kiérezze a piac árnyalatait, és meglássa egy-egy adott készletben a befektetési potenciált

– fogalmazott az egyetemi docens.


Hirdetés

Hagyatek Banner Allo 1200x6000

Hirdetés

Darth Bane Trilogia Allo