darth_bane_trilogia_fekvo.jpg

Játékok

galaxysedge.png

Pár hónapja hírként közöltük, hogy a Vader Immortalt is jegyző ILMxLAB új VR-játékkal fog jelentkezni Star Wars: Tales from the Galaxy’s Edge néven az Oculus platformra, ami nevéből adódóan a Galaxy's Edge kalandparkhoz fog kapcsolódni. Most a játékfejlesztő cég videó formájában összedobott egy ízelítőt, hogy mire is számíthatnak a játékosok.

 

Benne napvilágra került, hogy Az utolsó Jedik után játszódó játék egyik főkaraktere a hataloméhes quarren Tara Rashin (hangja Debra Wilson, aki Cere Jundát alakította a Jedi: Fallen Orderben), Az ébredő Erőben feltűnt Guaviai Halálbanda vezére lesz. Egy másik, viccesebb, szintén idegen fajba tartozó karaktert is megneveztek: ő a Solo: Egy Star Wars-történet című filmben is feltűnt azumel fajba tartozó Seezelslak (őt Bobby Moynihan szólaltatja meg, aki Orka hangja is volt az Ellenállás animációs sorozatban), aki történeteket fog mesélni. A mi karakterünk pedig egy droidjavító technikus lesz, aki egy kalóztámadás következtében a Batuura zuhan hajójával.

 

A játék rendezője, Jose Perez III elmondása szerint ugyanazokkal a koncepciós művészekkel dolgoztak együtt, akik az ILM-nél és a Lucasfilmnél is letették névjegyüket. Ezen kívül Alyssa Finley senior producertől azt is megtudhattuk, hogy a játék abszolút klasszikus Star Wars-stílusban fog kezdődni.

 

Forrás: thedirect.com


squadronsisd.png

A hétfői trailer után itt az 5 perces gameplay előzetes a Star Wars: Squadrons játékhoz, amiben részletesebben megnézhetjük a játékmenetet, a karaktereket, a hajókat, a helyszíneket, a játékmechanikákat, a játékmódokat és a testre szabható díszítéseket. Az előző trailerből itt is megjelenik a Lázadók animációs sorozat Hera Syndulla tábornoka, és nagyon úgy tűnik, hogy még Rae Sloane főadmirális is tiszteletét teszi az Utóhatás könyvekből. Ezen kívül bemutatkozik az Előőrs osztagból Lindon Javes parancsnok, és a Titán osztagból Terisa Kerrill parancsnok.


sw_squadrons.png

Ahogy múlt hétvégén írtuk, meg is érkezett a trailer az újonnan bejelentett Star Wars: Squadrons című játékhoz. Az előzetessel egyetemben több infót is kaptunk a játékról. A játékmód terén lesz benne single-player mód egy kampány keretében, amiben a Galaktikus Polgárháború lezárása környékén kell az Új Köztársaság és/vagy Galaktikus Birodalom oldalán harcolnunk. A sztori szerint az endori csata után vesszük fel a fonalat, az egyik szál a Lázadók Előőrs Osztaga, míg a másik a birodalmiak Titán Osztaga körül forog. Az autentikus történetben ismerős karakterek is felbukkannak.

Emellett stratégiai first-person 5v5-ös multiplayer módban is van lehetőségünk X-szárnyút vagy TIE-vadászt vezetni, mint azt a cím is sejteti. Az összecsapásokra egy eligazító teremben lehet felkészülni, illetve saját gépünket modolni, átalakítani, fejleszteni a fegyverrendszert, pajzsokat, hajtóműveket, a vázat, és a pilótaruhát, sisakot is díszítőelemekkel ellátni, hogy a pilóták csapatként ütközzenek meg az ellenséggel ismert és eddig soha nem látott helyszíneken, például a Yavin Prime gázóriásánál, vagy a Galitan bolygónál. És természetesen a ranglétrán is feljebb kerülhetünk a sikersorozatok függvényében.

 

A játékból egy gameplay is jönni fog június 18-án az EA Play rendezvény keretében. Maga a játék pedig október 2-án érkezik PlayStation 4-re, Xbox One-ra, PC-re, Steamre, Epic Games Store-ra, ezen kívül VR-ral is tolhatjuk PlayStation 4-en és PC-n is, mindez cross-play támogatással, hogy különböző hardwereken is lehessen együtt játszani.



Forrás: starwars.com

sw_squadrons_banner.jpg

Már jó ideje, pár hónapja köztudatban vannak a Star Wars: Maverick névre hallgató projektet körbeölelő pletykák, amire botok segítségével a Playstation Network Store-on találtak rá, és elvileg az EA-től érkezne. Most az Xbox honlapján szintén kiszivárgott egy Star Wars: Squadrons nevezetű projekt "Pilots Wanted" (Pilóták kerestetnek) alcímmel, ami feltehetőleg az EA céghez köthető Motive Studio fejlesztő gárdájának munkája, és a cég szintén a Battlefront II egyjátékos kampánya mögött állt. A kép mellett egy "előrendelhető" gomb található, amire rákattintva egy sérült linkre vezet.

Sw Squadron2

 

Talán egy, a Rogue Squadron- és Starfighter-sorozatokhoz hasonló új pilótás játékkal örvendeztetnek meg minket a közeljövőben? Mindenesetre erre június 18-án derülhet fény, amikor is az EA Play Live esemény fog lezajlani, és remélhetőleg további részleteket is megtudhatunk majd a megerősítéseken kívül. És ahogy azt a Battlefront II-ben megtapasztalhattuk, talán kapcsolódási pontok is várhatóak különböző kánon művekkel, mint például az Inferno osztag, az Utóhatás, vagy az Alphabet osztag, tekintve, hogy a kép alapján az Eredeti Trilógiában fog játszódni a játék.

Frissítés

Az EA Star Wars Youtube-csatornája amerikai idő szerint június 15-én 8:00-ra időzített egy videót a projekt felfedéséről, így most már hivatalos is.

Sw Squadrons3

 

Forrás: comicbook.com


star_wars_battlefront_2.jpg

Ahogy nemrég beszámoltunk róla, az április végén kiadott "The Battle on Scarif" nevű update volt az utolsó frissítés a Battlefront II-höz. Ahogy azonban egy kedves Olvasónk felhívta rá a figyelmünket, a játékosok egy petíciót indítottak, amely azt célozza meg, hogy folytassák a szoftverfejlesztést. A petíció szövege szerint a játékban még bőven lenne potenciál, jöhetnének még új terepek, hősök, skinek, stb. bele. Az aláírással pedig azt jelezhetik a játékosok, hogy ők hajlandóak fizetni is az újabb DLC-kért, hogy életben tartsák a játékot. (Nyilván nem tudhatjuk, lesz-e valami eredménye ennek a kezdeményezésnek, de mindenesetre arra jó, hogy a játékosok így nyilvánítsanak véleményt, és kifejezzék, hogy volna még igény a játék fejlesztésére - és legalább ez azon kevés, üdítő kivételnek számító petíciók egyike, amely kiáll valami mellett, és nem valami ellen indították 08 )

Akit érdekel a dolog, ITT írhatja alá a petíciót - a cikk megszületésekor már 81 ezer felett a csatlakozók száma.


tales_galaxys_edge_tall.jpg

Hamarosan nemcsak a tengerentúlon, Kaliforniában és Floridában tehetjük be a lábunkat a Batuu bolygó Fekete Torony nevű helyébe, ugyanis a díjnyertes ILMxLAB (Vader Immortal) és az Occulus Studios közösen egy új VR-játékkal fog előállni, reményeink szerint még idén. Ahogy a nevéből is adódik, a Star Wars: Tales from the Galaxy’s Edge a Star Wars témájára épült kalandpark helyszínén fog játszódni Az utolsó Jedik és a Skywalker kora közötti időben, tehát természetesen a kánon részét is fogja képezni. Az eredeti sztori mind új, mind már eddig ismert karaktereket is felvonultat majd a messzi-messzi galaxisból, különböző játékmódokkal és állítható nehézségi szinttel fűszerezve. A játék hivatalos logója és koncepciós rajza már megtekinthető, utóbbi Chris Voy munkája.


fallenorder_cov.png

Az IGN információira hivatkozva az Electronic Arts elnök-vezérigazgatója, Andrew Wilson szerint a Jedi: Fallen Order játék csupán egy első lépés volt egy új franchise-nál, ami azt sejteti többek között, hogy érkezik a játék második része. Wilson egy évértékelőn azt mondta, hogy a Jedi: Fallen Order “az első név egy teljesen új franshise terén”, és ez az első bejelentés arról, hogy nem ragad meg egy szinten a történet. Ám a franchise szó ennél többet is sejthet, elképzelhető, hogy egy másik Jedi kalandját vihetjük végig, nem pedig Calék történetének folytatását, amit a játék címében rejlő Jedi szó sugallhat.

 

Ez nem is annyira meglepő, mivel a Jedi: Fallen Order a kritikusaknál és a bevételeknél is egyértelmű sikert könyvelhetett el. Egy tavalyi befektetői megbeszélésen a pénzügyi igazgató Blake Jorgensen nyilatkozta, hogy a játék jelentősen meghaladta elvárásaikat, hiszen 10 millió példányt adtak el addigra a remélt 6-8 milliót túllépően, és a The NDP Group piackutató vállalat szerint a Fallen Order december legkapósabb, míg az egész évben a hatodik legkelendőbb játéka volt.


star_wars_vr_vader_immortal_tall.jpg

Nyártól már nem csak az Oculus platformon lehet felfedezni a Vader Immortal világát, mivel a valamivel megfizethetőbb Playstation VR-ra is érkezni fog a játék, minek mindhárom részét egyetlen vásárlással beszerezhetjük. Ezt Mark Miller, az ILMxLAB felelős kreatív producere jelentette be.

 

A játéksorozat megnyerte a legjobb VR/AR játék elismerést a 2020-as Game Developers’ Choice Awards díjátadón, és a Vader Immortal első része megszerezte a "2019 VR-élménye" díjat a 2019 VR Awards-on.

Star Wars Vr Vader Immortal 8796


battlefront2_scarif2.png

Egy korszak zárul le a Battlefront II-ben, ugyanis az április 29-én kiadott The Battle on Scarif elnevezésű update lesz az utolsó frissítés a játékhoz, ami többek között tartalmazza a Scarif bolygót (amit az első részben a film megjelenésekor már hozzáadtak), Skywalker korás karakterdizájnokat, és pár egyéb apróbb módosításokat a játékmenetben, játékmódokban az egyszemélyes és multi területeken. Természetesen mindez nem jelenti azt, hogy leáll a játék működtetése, a szerverek továbbra is működni fognak, ám az, hogy lesz-e harmadik rész a játékból, még kérdéses, de ha lesz is, nem kis időt kell majd várni rá.

Battlefront 2 Scarif

Battlefront 2 Scarif2


Forrás: battlefront- forums.ea.com


battlefront-2-ewok.jpg

Nagyobb frissítést utoljára a Skywalker kora bemutatásának környékén tapasztalhattunk Battlefront II téren a Celebration Edition kiadásával. Ma néhány új tartalommal bővült a játék, köztük 1-1 játszható karakterrel birodalmi és lázadó oldalról (ewok és BBI-s ügynök), 4 új fegyverrel (E-11D, DL-18, T-21, ismétlő karabély), 7 Age of Rebellion Co-Op helyszínnel (Yavin, második Halálcsillag, Endor, Hoth, Tatuin, Kessel, Jabba palotája), hozzájuk 4 hadihajóval (köztársasági Venator, szeparatista Dreadnaught, ellenálló MC85-ös csillagcirkáló, és az első rendi Resurgent-osztályú csillagromboló), Hős és AI fejlesztésekkel és 2 Heroes Vs. Villains mappal. A fontosabb változtatásokról egy videó is készült, amit alább tekinthettek meg:


Forrás: battlefront-forums.ea.com


Hirdetés

Hagyatek Banner Allo 1200x6000

Hirdetés

Darth Bane Trilogia Allo