hagyatek_banner_1460x342_a.png

Filmek

mando_fanfilm.jpg

A The Wrap Zone humoros rajongói rövidfilmjében azt képzelte el, hogy milyenek lehetnének Din Djarin hétköznapjai ha egy átlagos egyedülálló szülő lenne, aki próbálja nevelni a gyerekét. A szkeccs dokumentumfilm-szerűen mutatja be, hogyan próbálja etetni a kicsit Din, vagy hogy miként próbál egy éttermi másodállással több pénzt keresni. De persze a pelenkázás sem maradhatott ki.


Forrás: ComicBook


sw9_kylo_rey_.png

Lassan 1 éve, hogy bemutatták a Skywalker saga záródarabját, a Skywalker korát, ami a regényváltozatához hasonlóan megmagyarázta, mi alapján alakult ki olyan szoros és erős Erő-kapcsolat Rey és Kylo Ren között: a Diád miatt. Vader és Palpatine unokái Az ébredő Erőben kapcsolódtak egymáshoz először, majd Az utolsó Jedikben már képesek voltak egymást látni, miközben több fényévnyi távolság tátongott köztük, majd az 1 év elteltével játszódó Skywalker korában már fizikai kontaktust is tudtak teremteni egymással ezzel a képességgel.


prowse2.jpg

Sajnos újabb ikonikus embert vesztettünk el az Eredeti Trilógiából: az eredetileg testépítő és hihetetlen fizikumáról és magasságáról híres David Prowse-t, aki először játszotta el testben Darth Vadert a filmvásznon (illetve mellette Bob Anderson is felvette a páncélt), a karakter hangját pedig James Earl Jones adta. David Prowse halálát ügynöke, Thomas Bowington jelentette be, aki szerint rövid betegség következtében tért örök nyugovóra a több szörnyet eljátszó 85 éves brit színész.


star_wars_the_rise_of_skywalker_john_williams_cameo_easter_eggs_1211309_1280x0.jpeg.jpg

A héten fedték fel a 2021-es Grammy-díjra nevezettek listáját, amiben a Star Wars is érdekelt: ez lesz a 88 éves zeneszerző, John Williams 72. Grammy-díjra való jelölése, amik közül 25-öt meg is nyert, éppenséggel az utolsót idén a Star Wars: Galaxy's Edge élménypark zenéjéért. A Star Wars-filmek terén egyébként Williams eddig 3 Emmy-díjat nyert (Egy új remény, A Birodalom visszavág, Az ébredő Erő), illetve négy jelölést (A Jedi visszatér, Baljós árnyak, A Sith-ek bosszúja, Az utolsó Jedik) zsebelt be.

 

A 26. díjat a Skywalker kora zenéjéért kaphatja meg, amely filmben maga is játszott egy cameo erejéig a maestro. A megannyi emlékezetes filmhez zenét álmodó Williamsnek a díjért a következőkkel kell megküzdenie: az Oscar-díjat nyerő Hildur Guðnadóttir (Joker), Max Richter (Ad Astra - Út a csillagokba), Kamasi Washington (Így lettem), Thomas Newman (1917).

 

Bár erősnek tűnik a mezőny, azért természetesen reméljük a legjobbakat, hogy Ludwig Göransson, a The Mandalorian zeneszerzője után jövőre is díjat zsebel be a Star Wars. 08

 

Forrás: comicbook.com


echoes_of_darkness_.jpg

A Sneaky Zebra csapata dolgozik a Star Wars: Echoes of Darkness című fanfilmen, amely egy csapat kincsvadászról szól, akiket 30 évvel A Jedi visszatér eseményei után felbérelnek, hogy hozzanak el egy ereklyét az Endor holdjáról. A csapatnak fogalma sincs, hogy milyen fontos az a tárgy, amelyet el kell hozniuk, vagy arról, milyen veszélyes személy a megbízójuk.

Egy rövid előzetest és részletet már közzétettek ízelítőként. Azt még nem tudni, mikorra lesz meg a film, egyelőre még utóforgatásoknál járnak, és ezekhez, valamint utómunkákhoz a rajongótábor segítségét is kérték. Remélhetőleg hamar összejön a kellő támogatás, és nem kell majd sokat várni a kész filmre, mert amit eddig mutattak belőle, az nagyon jól néz ki!



Forrás: Geektyrant


talon.png

Korábban írtunk arról, hogy Lucas mit prezentált a Disney elé, amit a saját folytatás trilógiájának képzelt el, de végül nem kapott zöld utat a midikloriános ötlet. A tervek szerint Paul Duncan még idén megjelenő The Star Wars Archives: Episodes I-III 1999-2005 című forráskönyvéből kivonatolt részlet szerint a Star Wars atyjának egy másik verziója is volt A Jedi visszatér utáni filmes történetekre: visszatért volna A klónok háborújában "feltámasztott" Darth Maul, tanítványa pedig a Hagyaték című Legendák képregény-sorozat szereplője, a vörös bőrű Darth Talon twi'lek lett volna, így Maul lett volna az új Sidious és Talon az új Vader, és az árnyékban megbújó bűnözői csoportokkal sanyargatták volna a Galaktikus Birodalom utáni hatalmat, amely koncepció A klónok háborújában és a Solóban is megvolt a Vörös Hajnal szindikátus által.


D23.jpg

A 2020-as évben a filmes és szórakoztatóiparra, azon belül a Star Wars-ra is jócskán rányomta a bélyegét a pandémiás helyzet. Sorra maradtak el a forgatások, elhalasztották a Comic Con-t, a Star Wars Celebrationt, illetve több projektnél (Cassian-sorozat, Kenobi-sorozat, A Köztársaság Fénykora) is csúszás/módosítás következett be, de öröm az ürömben, hogy legalább a The Mandalorian második évadját nem befolyásolta a járvány, kérdés, mi lesz ezután a rebesgetett 3. és 4. évaddal.

 

Tegnap érkezett a hivatalos bejelentés a Disney D23 twitter fiókon keresztül, hogy jelen állás szerint a soron következő D23-as rendezvényre 2 év múlva, 2020. szeptember 9-11-ei dátumokkal kerül megrendezésre, ahol óriási meglepetésekre és bejelentésekre lehet majd készülni a Disney vállalat 100 éves születésnapja alkalmából.

D23twitter


patrol_fanfilm.png

Egy újabb Star Wars rajongói filmről adunk számot, ezúttal egy hazairól The Patrol néven a left hander Youtube-csatornáról, amiben egy történet keretében viccesen tálalják a birodalmi rohamosztagosokat övező több évtizedes toposzokat angol nyelven, választható magyar felirattal. Érdemes megnézni, és természetesen drukkolunk, hogy legyen folytatása a projektnek. 08



FinalStand.jpg

Egy, az exegoli csata után játszódó, A Final Stand című rajongói animációs kisfilmet készített a Returned Nerd névre hallgató rajongó. A történet szerint a Végső Rend bukása után sorozatos felkelések mentek végbe a galaxisban az Ellenállás példamutatása nyomán, ami beolvadt az Új Köztársaságba. Azonban a Magrendszerekben, a Coruscantnál lévő bázisuknál ismeretlen jeleket fogtak be: Az Első Rend flottájának maradványa állítólag a vereséget szenvedő Sith flotta egyik prototípus csillagrombolójával, egy Xyston-osztályú bolygópusztító rombolóval állt össze. Az Új Köztársaság kémjei első rendi aktivitást észleltek a Supremacy roncsa közelében, a Crait-rendszerben, feladatuk a használható készletek begyűjtése a roncsból. Poe Dameron tábornok egy csapásmérő különítményt állít össze, nehogy a csillagromboló a Kijimi sorsára juttasson más világokat.


lando.jpg

Solo: Egy Star Wars-történet a kasszáknál nem lett sikeres, de megvan a rajongótábora, akik második részt szeretnének, éppen ezért időről időre felmerül a folytatás kérdése. Jon Kasdan társforgatókönyvíró tavasszal azt nyilatkozta, hogy nincs tervben másik film, még a Disney+-ra sem.

Nemrég megszólaltatták a fiatal Hant játszó Alden Ehrenreich-t, aki nem zárkózott el attól, hogy újra a csempész bőrébe bújjon: az Esquire-nek azt mondta, hogy a körülményektől és a történettől függ, vállalná-e. Emellett azt is hozzátette, hogy "hallott bizonyos dolgokat", de semmi konkrétumot. Utóbbi kijelentését aztán Ron Howard rendező is megerősítette: ő is úgy nyilatkozott, hogy nincs tervben folytatás.

Közben viszont újra lehet arról hallani, hogy készül egy spinoff-sorozat a Disney streamingszolgáltatására, amelyben visszatér Donald Glover, és az újabb pletyka szerint még maga Billy Dee Williams, az eredeti Lando is benne lehet a projektben valamilyen minőségben.

Egy másik pletyka szerint egy olyan spinoff-sorozat is tervben van, amely az Emilia Clarke játszotta Qi'ra karakterére, és Maulra fókuszál majd. Maga Maul pedig a híresztelések szerint több élőszereplős szériában is feltűnhet majd.


Hirdetés

Hagyatek Banner Allo 1200x6000

Hirdetés

Darth Bane Trilogia Allo