hagyatek_banner_1460x342_a.png

Filmek

skywalker-kora-vegso-elozetes.png

A Skywalker kora története és koncepciója több változáson is átesett a készítés alatt. Colin Treworrow forgatókönyvírói munkájának elvetése után a J. J. Abrams által rendezett végleges film egészen máshogy festett, mint ahogy a kezdeti elképzelések mutatták. A Saga záróepizódjából, mint a többi filmből is, több jelenet is kimaradt, például Kylo Ren és az elfogott Csubakka közti jelenet, amit le is forgattak, de egy Ren és Rey közti tatuini összecsapás koncepciója se ment át a rostán.

 

Most egy újabb elvetett darabka merült fel. Phil Saunders művész az ArtStation fiókján felfedett egy koncepciós rajzot a Skywalker korához, és Saunders a képaláírásban fel is vázolja, hogy mik voltak a tervek ezzel. A forgatókönyv korai szakaszában Rey felkereste a Millenium Falcon eredeti tervezőjét egy szerszám alkatrész megtalálásának reményében, amivel megállíthatnák az Első Rend armadáját. A szerep eljátszására a most 86 éves Judi Dench (Szerelmes Shakeshpeare, 007 - Skyfall, Aranyszem, Egy botrány részletei) szerepelt a kívánságlistán. Rey egy másik sivatagbolygón talált volna rá, otthona pedig egy látványos plató tetejébe faragva állt.

Phil Saunders Trx 180312 0000 Shipbuilderslivingspace V2 Phsa

 

Nos, ez az elképzelés egy egészen más történetbe illett volna bele, mint amilyen a IX. rész lett. Annyi talán megállapítható, hogy ebből a sivatagbolygóból lehetett később a Pasaana, ahol hőseink Landóval futnak össze, illetve a keresett tárgy a későbbi Sith útkeresőt helyettesítette volna. Az Art of The Rise of Skywalker művészkönyv szerint a hajóépítő karaktere Rey múltjának részese volt a Jakkuról, és menedéket nyújtott volna hőseinknek. A történet eredeti verziójában Poe-t fűszercsempészek rabolják el és Kylo Ren végül megtalálta, majd megölte volna Dench karakterét, ami egy párbajba torkollott Rey és a legfőbb vezér között. Néhány rajz úgy festi le az összecsapást, hogy az a diádon keresztül zajlott le, ami végül a Kijimin történt meg a Skywalker korában, de elképzelhető az is, hogy a tatuini párbaj esett volna meg.


the_rise_of_skywalker_poster.jpg

Napvilágra kerültek a sci-fi, fantasy, horror műfajban érdekelt 46. Szaturnusz-díjak potenciális nyertesei, amely alkotások a 2019. július 19-i és a 2020. november 15-i dátumok között kerültek bemutatásra. A jelöltek között a Star Wars képviselői is helyet foglalnak, nevezetesen a Skywalker kora 12 díjat zsebelhet be, ha makulátlanul szerepel, bár szoros a mezőny, hiszen több kategóriában ott van a Tenet, Ad Astra – Út a csillagokba, Mulan, Tőrbe ejtve, stb. Azonban a Star Wars-filmek általában jól szoktak teljesíteni a Szaturnusz-díjak kategóriáiban.


kylo_mustafar.png

A Skywalker-saga záróepizódja, a Skywalker kora egy az előzmény trilógiából ismert bolygóval nyit, ami Darth Vader számára jelentőségteljes állomás volt élete során. A Skywalker korában az unokája, Kylo Ren különös kinézetű alakokat mészárol le Vader kastélyának nyomaiban, hogy ráleljen a nagyapja által birtokolt Sith útkeresőre, ami a sírból feltámadt Palpatine rejtekhelyére vezeti.


r2_booster.png

R2-D2 az egyik olyan karakter a kevesek közül Star Wars-sagán belül, aki az összes számozott epizódban tiszteletét tette. Megjelenésében nem sokat változott a filmek során, nem úgy mint szószátyár tolmácsdroid társa, C-3PO, ugyanakkor funkciói, eszköztára és leleményessége sokszor kimentette hőseinket a bajból. Ezzel szemben a gurulókerekes kis droidnak az eredeti trilógiában bizony rendesen meggyűlhetett a baja a lépcsőkkel, szakadékokkal és egyéb akadályokkal, ám az előzmény trilógiában ezt könnyedén át tudta hidalni, mivel George Lucas felturbózta R2-t egy pár gyorsító rakétával, hogy kimenekítse Padmét a kohóból a forró anyag martaléka elől, illetve saját magát két szuper rohamdroidtól a coruscanti csatában.


rian_johnson_last_jedi.jpg

A 2020-as Disney Investor Day alkalmából a mozifilmek kategóriájában bejelentették a 2023-ban érkező Zsivány Osztag filmet, valamint a The Mandalorianban közreműködő Taika Waititi korábban felfedett filmjéről is esett pár szó. Azonban nem történt említés egy még régebben belengetett projektről, nevezetesen Rian Johnson Star Wars-trilógiájáról, amit még a VIII. rész előtt harangoztak be 2017-ben. Ez a hiányosság felvetett némi spekulációt az emberek körében, miszerint a Lucasfilm letett a filmtrilógiáról, ám egy mostani státuszfrissítés eloszlatta ezeket a találgatásokat.


Trisha_Noble3.png

David Prowse és Jeremy Bulloch tavaly év végi halála után sajnos ismét gyászhír érkezett. A Natalie Portman által életre keltett Padmé Amidala édesanyját, Jobal Naberrie-t játszó ausztrál énekesnő és színésznő, Trisha Noble 76 évesen tért örök nyugovóra január 23-án, napokkal 77. születésnapja előtt, miután másfél éve harcolt egy rosszindulatú daganat ellen, amit azbeszt belélegzése idézett elő. Noble két Star Wars-filmben vette fel Padmé édesanyjának szerepét, jóllehet A klónok támadásához felvett jelenetek már nem kerültek bele a 2002-es filmbe, a 2005-ös A Sith-ek bosszúja végén, Padmé temetésén feltűnik pár pillanat erejéig, ami utolsó filmes szerepe is egyben, legutóbb pedig a 2017-es Ladies in Black musical ausztrál verziójában lépett színpadra.


rogue_one_vader_1598037465292.jpg

A Zsivány Egyes: Egy Star Wars-történet egy fontos mérföldkő volt a kánonban, ugyanis ez az első olyan film, ami nem a sorszámozott epizódokhoz tartozik, ugyanakkor szorosan kapcsolódik azokhoz. A többi alkotáshoz hasonlóan a film nem rögtön érte el kiforrott formáját, ezt abból is látni lehet, hogy az előzetesekben lévő néhány jelenet nem, illetve nem úgy került be a végleges verzióba, illetve a film végén lévő Vader-mészárlás is másmilyen környezetben zajlott volna le. A készítőknek hála még most is lehet kulisszainfókra bukkanni a Zsivány Egyessel kapcsolatban, frissebben Vader és Tarkin esetében bővültek színfalak mögötti ismereteink.


Bossk_Scorekeeper2.jpg

Vajon mi sülne ki abból, ha a Star Warst ötvöznénk egy ikonikus akciófilmmel, a Predatorral, és vajon mely karakter illene a Ragadozó szerepébe? Erre a kérdésre ad választ egy atlantai filmes csoport, a Creative Force Films fanfilmje, a Bossk: Scorekeeper. A 45 ezer dollárból készült rajongói alkotásban olyan színészek láthatóak, akik főként az újabb neves hollywoodi akciófilmekben és sorozatokban is szerepeltek kisebb szerepekben, vagy kaszkadőrként, Bossk szerepét pedig maga a rendező és író játssza.


xwing_.jpg

Patty Jenkins (Wonder Woman 1984) rendezőnő megosztott pár fejleményt a 2023 december 25-ére tervezett Rogue Squadron film állapotáról a Collidernek nyilatkozva, és mint elárulta, már egy jó ideje dolgoznak munkatársaival az alkotáson. A könyvekből és játékokból ihletet merítő film eléggé bő történetvázlata a befejező fázisához érkezett, és lassan jöhet a forgatókönyvírás is egy eddig meg nem nevezett férfi társ- forgatókönyvíróval, majd a film forgatása pedig jövőre kezdődne, valószínűleg a harmadik Wonder Woman film után. A jövőbeli korban játszódó és egy új nemzedék pilótáira fókuszáló eredeti sztorit Chris Pine - aki szintén játszott a Wonder Woman-filmekben - már egyébként megismerte és kifejezetten jónak találta, viszont maga a színész tagadta, hogy részt venne a Zsivány Osztag munkálataiban.


disturbance_in_the_force.jpg

Carrie Fisher dalbetétje, Boba Fett első feltűnése, a négykarú Gormaanda főzőcskézése, Csubakka apjának holo-örömei. Lehetne még sorolni az ikonikussá vált pillanatokat az 1978-as Star Wars: The Holiday Special című tévéfilmből, ami mára legendás alkotássá nőtte ki magát a Star Wars-rajongók körében.


Hirdetés

Hagyatek Banner Allo 1200x6000

Hirdetés

Darth Bane Trilogia Allo