hagyatek_banner_1460x342_a.png

Cikkek

sz_lyes_imre.png

Elhunyt Szélyes Imre. A Jászai Mari-díjas művész 79 éves volt – számolt be a fidelio.hu.

Mint a portál felidézi, Szélyes Imre 1944-ben Marosvásárhelyen született. Tanulmányait a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben végezte, ahol 1966-ban diplomázott. 1982-ben költözött Magyarországra, ahol egyebek közt olyan intézmények foglalkoztatták, mint a Katona József Színház, a veszprémi Petőfi Színház, a Nemzeti Színház, illetve a Pesti Színház. 1993-tól a Nemzeti Színiakadémia, 2000-től a Pesti Magyar Színiakadémia tanára volt.

Több filmben is láthattuk, legutóbb például a Kincsem és a Magyar Passió című filmekben. Emellett pedig rendszeresen szinkronizált, a Star Wars-rajongók számára is ismerős a hangja, hiszen ő szólaltatta meg a messzi-messzi galaxis több karakterét: Sio Bibble nabooi kormányzót és Cliegg Larst az előzménytrilógiában, Jan Dodonna tábornokot a Zsivány Egyesben, illetve Gruber Hugó halálát követően ő szólaltatta meg Palpatine-t A klónok háborújában és a Lázadókban.

Nyugodjon békében!


carrie_fisher_leia_last_jedi.jpg

Két évvel ezelőtt harangozták be, hogy posztumusz csillagot kap a hollywoodi Hírességek sétányán mindenki Leia hercegnője, Carrie Fisher. Ezzel csatlakozik az eredeti Star Wars-trió másik két tagjához, azaz filmbeli ikertestvéréhez, a Luke-ot alakító Mark Hamillhez (aki néhány éve szintén megkapta a maga csillagát), valamint a mozivásznon a férjét, Han Solót játszó Harrison Fordhoz (akinek a neve már 2003 óta ott áll a sétányon).

A Hírességek sétányának honlapján most bejelentették, hogy stílusosan a nemzetközi Star Wars-napon, azaz május 4-én avatják fel végre Fisher csillagát. Az elismerést a 2016-ban elhunyt színésznő lánya, a Star Wars-folytatástrilógiában az ellenálló Connix hadnagyot és a fiatal Leiát megformáló Billie Lourd fogadja majd édesanyja nevében.


magyar_star_wars_klub.jpg

A Magyar Star Wars Klub április 22-én 10.00-tól immár hatodik alkalommal rendezi meg az Országos Star Wars Rajongói találkozót. A helyszínen (Ferencvárosi Művelődési Központ - 1096 Budapest, Haller utca 27.) sok színes program várja a messzi-messzi galaxis rajongóit. A rendvezvény bővelkedni fog cosplayesekben, társasjátékokban, konzolos játékokban régiektől az újabbakig, figurákban és LEGO kiállításban, kvízben, minitárlatokban, kirakodóvásárban, stb. A színpadi programterv alább olvasható, a műsorszámok között rövid dokumentumfilmek láthatóak:

 

  • 10:50 Megnyitó

  • 11:00 Pixelek háborúja: A Star Wars videójátékok 45 éve (előadás)

  • 11:45 Kvíz-játék I.

  • 12:00 Han & Indy: Beszélgetés Csernák János szinkronszínésszel

  • 13:30 A könyvek galaxisa: Beszélgetés Szente Mihály fordítóval, Draveczki-Ury Ádám fordítóval és Átyim Márió szaklektorral

  • 14:45 Kvíz-játék II.

  • 15:00 Szinkronuniverzum: Beszélgetés Molnár Ilonával (Ahsoka Tano), Zsigmond Tamarával (Padmé Amidala), Molnár Leventével (rohamdroidok), Markovics Tamással (Cassian Andor) és Rajkai Zoltánnal (Poe Dameron)

  • 16:00 Műsorzárás

 

Érdemes megjegyezni, hogy mivel az FMK befogadóképessége szűkös, az esetleges ezt meghaladó érdeklődés miatt előfordulhat, hogy korlátozzák a bejutást a szervezők. Jegyárak fejenként: Felnőttek részére 3.000 Ft (Magyar Star Wars Klub tagságival rendelkezőknek 2.500 Ft), diákoknak diákigazolvány felmutatásával 2.500 Ft (klubtagságival 2.000 Ft), gyerekek részére 12 éves korig 2.000 Ft (tagságival 1.500 Ft).


star_wars_celebration_.jpg

A mai napon a záróceremóniával véget ért a 2023-as Star Wars Celebration Londonban, és eme hosszú hétvége során rengeteg bejelentéssel és új információval gazdagodtunk a Star Wars jövőjét illetően. Korábban már hírül adták, hogy 2024-ben nem tartanak Star Wars Celebrationt, viszont ahogy lenni szokott, minden Celebration végén meg szokták osztani, melyik országba utazik a rendezvény. 2025-ben tehát Japán fogja képviselni a Star Wars Celebrationt április 18-tól 20-ig, viszont azon belül a város neve még nem ismert. Ez lesz a második alkalom egyébként, hogy az ázsiai országban tartják, 2008-ban Chiba városában került sor rá.

 

2025 jelentős év lesz a tervek szerint a Star Wars franchise-nál, mivel ha minden igaz, ekkor mutatják be a Skywalker kora után a következő mozifilmet. Valószínűleg Sharmeen Obaid-Chinoy mozija lesz terítéken, ami jövő év februárjában kezd forogni, időben 15 évvel a IX. rész után játszódik majd, és azt mutatja be, hogyan épít új Jedi Rendet Rey Skywalker.

Star Wars Celebration Japan 2


prime_jedi_1513620558_.jpg

Legutóbb néhány éve vezettek be új korszakot a hivatalos Star Wars-kánonba: akkor a Baljós árnyak történéseit 200 évvel megelőző Köztársasaság Fénykora érát, amely jó néhány könyv és képregény után hamarosan sorozatokban is megelevenedik.

A mostani Star Wars Celebration rendezvény első napján bejelentették, miről fog szólni a következő három, messzi-messzi galaxisban játszódó mozifilm, és mint kiderült, részben előre, részben visszaugranak az időben, az új kánonban eddig feltáratlan korszakokat bemutatva. Az új éráknak pedig a nevét is felfedték:

- a 25 ezer évet visszaugró, a Jedik eredetét bemutató film érájának neve "A Jedik hajnala" ("Dawn of the Jedi"), a jelképe pedig Az utolsó Jedikben látott, ősi Jedit ábrázoló mozaikra emlékeztet;

- míg az Első Rend érája után 15 évvel játszódó, Rey-re és a következő Jedi-generációra fókuszáló film korszakának neve "Az Új Jedi Rend" ("New Jedi Order"), a klasszikus Jedi-logóval szimbolizálva.


swce23_panel_featured_all_9b9a862b.jpeg.jpg

Április 7-től 10-ig tartják meg idén a Star Wars Celebrationt Londonban, és a korábbi évekhez hasonlóan most is rengeteg panel várja a messzi-messzi galaxis rajongóit. Érdemes lesz kiélvezni ezt az előre láthatóan eseménydús pár napot, mert a következő Celebration csak 2 év múlva lesz. A Star Wars hivatalos oldalán megosztották a részletes programtervet, amit itt elolvashattok magyar nyelven. Mivel több színpadon is zajlanak programok, előfordul, hogy egyes panelek egy időben zajlanak le.


swnap.jpg

Az áprilisi Star Wars Rajongói találkozó után a tavasszal lesz egy másik, a messzi-messzi galaxisnak szentelt esemény: az 501-es Légió Magyarországi Helyőrsége május 6-án (szombaton) 10 órától hirdetett újabb Star Wars Napot, TEMI Fővárosi Művelődési Házába. Az eseményre az idén 40 éves A Jedi visszatérhez is kapcsolódó programokkal készülnek. A részletekért, további információkért érdemes a közösségi oldalukat és a Facebook-eseményt figyelni.

501sw Nap 23


star_wars_celebration_cosplay_sequel.jpg

Még le sem zajlott az idei Star Wars Celebration, amit április 7-étől 10-éig tartanak Londonban, de már megvan, hogy mikor tartják a soron következő rendezvényt. Noha bevett szokásként mindig az aktuális rendezvény utolsó paneljén jelentik be a legközelebbi Celebrationt, most mégis a hivatalos Star Wars honlapon tették közzé, hogy 2025-ben tartják meg a következőt, azaz sajnálatos módon a jövő évet kihagyják. Még a pontos helyszín is várat magára, de 2025-ben ünneplik Az ébredő Erő tizedik, illetve A Sithek bosszúja huszadik évfordulóját, és talán ekkor térhet vissza a Star Wars a mozivászonra is egy filmmel, amit az idei Celebrationön fedhetnek fel.


swrajongoi_tal23.png

A Magyar Star Wars Klub idén tavasszal immár hatodik alkalommal rendez Országos Star Wars Rajongói találkozót. Az eseményt április 22-én 10 órára hirdették meg a Ferencvárosi Művelődési Központba, a programtervet és a jegyfoglalási lehetőségeket a későbbiekben teszik közzé. A további információkért érdemes a közösségi oldalukat vagy a rendezvény Facebook-eseményét figyelni.


favreau_star_hw.jpg

Hétfőn felavatták A Mandalóri alkotójának, Jon Favreau színész-rendezőnek a csillagát a hollywoodi hírességek sétányán.

A filmes az ünnepségen elmondott beszédében megtiszteltetésnek nevezte, hogy csatlakozhatott az álomgyárnak azokhoz a történetmesélőihez, akiknek a neve ott szerepel a sétány valamelyik kőlapján (az övé egyébként a 2746. csillag). Mint fogalmazott, bárhol máshol tiszteletlenségnek számítana, ha az ember nevén taposnának, itt mégis ez a legnagyobb megtiszteltetés.

Az avatáson csatlakozott Favreau-hoz az általa rendezett Vasember-filmek sztárja, Robert Downey Jr. és a Séf show nevű főzőműsorának társműsorvezetője, Roy Choi.

Favreau a Star Wars-munkássága és az első két Vasember-film mellett rendezőként jegyzi többek közt az egyik legnépszerűbb karácsonyi filmnek számító Mi a manó című filmet és két Disney-remake-et, A dzsungel könyvét és Az oroszlánkirályt. Színészként pedig legismertebb szerepe Happy karaktere a Marvel Moziverzum filmjeiben.


Hirdetés

Hagyatek Banner Allo 1200x6000

Hirdetés

Darth Bane Trilogia Allo