Animációs sorozatok

-
Kategória
-
Írta
-
1,810
-
-
15máj., 2021
A Lucasfilm Animations új animációs sorozata, a The Bad Batch első részeiben több hivatkozást fedezhettünk fel a korábbi művekre. Pontosabban szólva az első részben Depa Billaba halála és Kanan elmenekülése nem zajlott egy hullámhosszon a Kanan képregénnyel, ezzel pontatlanságot okozva a kánonban, de a második részben a The Mandalorian második évadában debütáló kódlánc azonosító köszönt vissza.
A múltkori harmadik epizód ugyancsak egy fontos műből, a Zsivány Egyesből merített. A Saga sorszámozott epizódjaitól különálló film vége felé, amikor Jyn Ersóék betörnek a Birodalom terveinek tárolójába a Scarifen, a Halálcsillag tervei között ott volt többek között a Véres Karom, Prizma Halmaz és a Fekete Szablya, azaz a Sötétkard projekt. Ezek közül a Véres Karommal kapcsolatban tudtuk meg, mit is takar a résznek köszönhetően, és az első hallással szemben nem egy szuperfegyverről van szó: a Birodalom tervei a klónok lecserélése sorkatonákra, azaz rohamosztagosokra, aminek végrehajtásáért Rampart admirális lesz a felelős.
A terv szerint a klónokkal képeztetnek ki elit katonákat, hogy ők a jövő rohamosztagosairól gondoskodjanak, mielőtt még a mesterséges úton előállítottakat "nyugdíjba" küldik. Rampart az aktuális részben már elő is állt egy csapattal, kiknek vezetőjének a 99-es klón osztag korábbi tagja, Crosshairt nevezték ki. A Birodalomhoz való hűség garanciáját a besorozottaktól halljuk, miszerint az új rezsim megélhetést, kenyeret és lakhatást biztosít számukra, amiket ezzel szemben a Köztársaság nem nyújtott. Ennek a lehetőségnek az árnyoldalát is bemutatta az epizód, amikor ártatlan civilek megölése volt a parancs.
Tarkin az előző részekben rámutatott, hogy a Kaminón létrehozott klónok túl drágák, illetve a galaxisból besorozott egyénekkel sokkal többet el tudnak érni, ezért ezzel a költséghatékonyabb módszerrel igyekeznek majd fenntartani a rendet a galaxisban. A klónozóknak persze ez a folyamat nem igazán tetszik, ezért egy tetszetősebb kísérlettel akarnak előállni a birodalmi megbízóiknak, amihez feltehetőleg Omega kell. Ezt alátámasztani látszik a Katalizátorban, a Zsivány Egyes előzményregényében először említett Omega Jel projekt elnevezése, amiről eddig semmit nem tudunk.

-
Kategória
-
Írta
-
2,854
-
-
09máj., 2021
Az idei Star Wars Napon elstartolt a sok rajongó által várva-várt új animációs sorozat, A klónok háborúja örökébe lépő The Bad Batch. A széria évadkezdője pontosan ott folytatta, ahol a népszerű elődje a hetedik évaddal véget ért: azaz a 66-os parancs kiadásától. S szépen bele is rondított a kánonba. (Részletek a folytatásban - magától értetődően spoilerekkel!)

-
Kategória
-
Írta
-
640
-
-
06máj., 2021
Pénteken már folytatódik is a május 4-én debütált The Bad Batch, amely kapott egy új, spoileres előzetest, amely ízelítőt ad abból, ami ezután következik:

-
Kategória
-
Írta
-
1,515
-
-
03máj., 2021
Az már korábban is kiderült, hogy a kedden elstartoló Clone Wars-spinoffnak, a The Bad Batch-nek legalább 14 epizódja lett, de most a széria írója és vezető rendezője, Jennifer Corbett író és Brad Rau egy interjúban felfedték, hány részből áll a szezon: mint kiderült, nem lesz olyan hosszú, mint A klónok háborúja kezdeti évadjai, ugyanis 16 epizódból fog állni (bár az is igaz, hogy az évadkezdő epizódja 70 perces).
A készítők beszéltek a szériában központi szerepet kapó új karakterről, az Omega nevű lányról, akiről elmondták: a címszereplő csapat tagjaihoz hasonlóan a Kaminón nőtt fel, és nem gyerekként nevelték. Kiderült az is, hogy az alkotók alapkoncepciója az volt, hogy a 99-es osztagot egy olyan helyzetbe hozzák, ami szokatlan nekik. Corben úgy fogalmazott, hogy a klónkatonák nem szoktak hozzá, hogy egy fiatal gyerek felvigyázói legyenek.
Omega egyébként a klóncsapat tagjaihoz hasonlóan megkapta a maga karakterplakátját. A karakter hangját az új-zélandi színésznő, Michelle Ang (Fear The Walking Dead, Tripla kilences) kölcsönzi.

-
Kategória
-
Írta
-
947
-
-
02máj., 2021
Már nem kell sokat várni A klónok háborúja spinoffjára, a 99-es klón osztagra fókuszáló The Bad Batch-re, hiszen a széria a Star Wars napon, május 4-én startol el, méghozzá egy hosszú, 70 perces epizóddal. A közelgő premier előtt most a csapat eredeti négy tagja saját karakterposztert kapott:

-
Kategória
-
Írta
-
785
-
-
01máj., 2021
Nem egyedi eset a Star Wars esetében, hogy egy-egy karakter sorsa miatt egyet nem értés alakul ki az alkotók között, vagy végül is változtatnak az eredeti elképzeléseken.
A legismertebb példa, hogy Harrison Ford már A Jedi visszatér esetében Han haláláért kardoskodott, mert egy hősies önfeláldozást akart neki befejezésnek. Lucas akkor ragaszkodott az álláspontjához, és nem ölte meg a karaktert, A klónok háborúja írásakor viszont egy hasonló esetben ő engedett: a Star Wars atyja eredetileg azt akarta, hogy Ahsoka haljon meg a 66-os parancs végrehajtásakor, Dave Filoni viszont az ifjú Jedi túlélését szerette volna elérni.
A Lázadókban Kanan Jarrust megszólaltató Freddie Prinze Jr. nemrég egy interjúban elárulta, hogy az ő karakterének sem olyan sorsot szántak eredetileg, amilyen végl elérte. A széria egyik legemlékezetesebb és legdrámaibb pillanata, amikor a Jedi az utolsó évadban feláldozza magát, hogy megmentse a többieket. Prinze Jr. a Collidernek elmesélte: a terv kezdetben az volt, hogy Kanan már a második évad záróepizódjában meghal a Malachoron, Darth Maul keze által. A Disney azonban ezt nem akarta, azt szerették volna, hogy Kanan karaktere végig benne legyen, mindegyik évadban. Ennek kapcsán egyébként a színész azt is megjegyezte, hogy valószínűleg egy ponton megnyerhette magának a stúdió fejeseit, mert eredetileg azt se akarták, hogy ő kapja a szerepet, Filoni harcolta ki neki.
Ez pedig azért is jelentős változás, mert nem egyszerűen arról van szó tehát, hogy máshogy halt meg Kanan, hanem hogy ha az eredeti elgondolásnál maradnak, akkor gyakorlatilag a sorozat második felében már benne se lett volna. Amibe nyilván ma már furcsa beleképzelni,

-
Kategória
-
Írta
-
782
-
-
28ápr., 2021
Anakin Skywalker karaktere a Star Wars világának központi figurája, nem véletlenül foglalkoznak vele még mindig könyvek, sorozatok, játékok tekintetében, például jövőre Hayden Christensen tér vissza Darth Vader szerepében az Obi-Wan Kenobiban. De ne szaladjunk ennyire előre. Anakin animációs sorozatoknál és játékoknál kiforrott, már örökösnek számító szinkronhangja, Matt Lanter az Entertainment Weekly-vel készített egy interjút, amiben érdekes dolgok hangzottak el a szájából, ami a karakterrel és a Lucasfilm terveivel kapcsolatos.

-
Kategória
-
Írta
-
441
-
-
18ápr., 2021
Emlékeztek meg a Star Wars:Detours-ra? Nos, akinek egy kis memóriafrissítésre volna szüksége (vagy esetleg most hall róla először): egy humoros (nem-kánon) animációs sorozatról van szó, amelyet már több mint egy évtizede harangoztak be, de azóta sem került képernyőre. Íme egy kis ízelítő:
Még 2009-ben fedte fel a Star Wars atyja, George Lucas, hogy új animációs sorozat van készülőben. 2010 április 5-én a StarWars.Com hivatalosan is bejelentette, hogy a sorozatot a Lucasfilm Animation készíti és hogy vígjáték lesz, aztán 2010 augusztusában a Celebration V-ön elárulták, hogy már több írót felbéreltek a sorozatra. A Robot Chicken készítői, Seth Green és Matthew Senreich kreatívan részt vettek a gyártásban. A sorozat készítése és bemutatása viszont egyre csak húzódott, míg végül bejelentették, hogy 2013-ban fog debütálni.
Közben azonban a Lucasfilmet felvásárolta a Disney, és 2013 március 11-én bejelentették, hogy a készülő a VII. rész miatt eltolják a Star Wars: Detours bemutatóját is. Az akkori nyilatkozatok szerint: "nem lenne időszerű egy vicces animációs sorozat kiadása a VII. rész előtt". A projekt körül azóta csend volt, bár pár éve felmerült, hogy végül képernyőre kerülhet, ugyanis 2018-ban a Disney megújította a sorozat védjegyét.
Most egyes értesülések szerint elérkezett az idő, és a stúdió végre közzéteszi a sorozatot: a Disney+ streamingszolgáltatás kínálatából lesz elérhető. Ráadásul úgy tudni, hogy időközben újabb epizódok is készültek (a bemutató elhalasztásakor 39 befejezett részről számoltak be, most sajtóértesülések szerint már 52 készült el - bár ez még mindig nem az összes, amit terveztek, ugyanis Green még korábban azt nyilatkozta, hogy 62 epizódhoz készült forgatókönyv).
Úgy tűnik tehát, hogy a Clone Wars felélesztése után egy másik régi projektbe is életet lehelnek. Hivatalos bejelentés egyelőre nincs a témában, ez állítólag május 4-én, a Star Wars Napon várható (és akkor talán már elérhetővé is válhat 1-2 epizód a szériából).
(Forrás: StarWarsNews)

-
Kategória
-
Írta
-
852
-
-
16ápr., 2021
Május 4-én startol egy 70 perces pilot epizóddal A klónok háborúja spin-off sorozata, a The Bad Batch a Disney+ streaming szolgáltatón. Több visszatérő karakterrel fog operálni a széria, például a The Mandalorianban debütált Fennec Shand, Rex százados, vagy éppen Saw Gerrera. Az már régóta ismert továbbá, hogy a Birodalom részéről Tarkin tiszteletét teszi a sorozatban, aki aggodalmát fejezi ki a klón egységgel kapcsolatban, és elrendeli eliminálásukat.
Egy most publikált hivatalos plakát pedig azt sugallja, hogy a Galaktikus Birodalom első embere, Palpatine császár is részese lesz a történetnek. Ez pedig azt is jelentheti, hogy maga Darth Vader, Sidious vérebe is feltűnik majd, talán 1-2 inkvizítorral az oldalán. Vagy éppen a klón egységek sorsáról és a rohamosztagosok felemelkedésének hátteréről is kézzel fogható háttérinformációkat kapunk.

-
Kategória
-
Írta
-
746
-
-
08ápr., 2021
A 4-én debütáló Clone Wars-spinoffról, a 99-es klón osztagra fókuszáló The Bad Batch-ről azt a legutóbbi előzetes megjelenésekor felfedték, hogy egy 70 perces résszel indít, de azt egyelőre nem árulták el, hogy milyen hosszú lesz majd a teljes évada.
Az ehhez a projekthez is visszatérő zeneszerzőnek, Kevin Kinernek egy friss nyilatkozata alapján ugyanakkor annyit már biztosra vehetünk, hogy az új széria évada hosszabb lesz, mint A klónok háborúja legutóbb szezonjai (azok 13 és 12 részesek voltak). Kiner ugyanis egy interjúban arról beszélt, hogy éppen a 14. epizódon dolgozik. Az nem derült ki, hogy ez vajon az évad vége vagy esetleg csak a közepe, mindenesetre legalább ennyi részre számíthatunk. Jó eséllyel a Clone Wars első öt évadához hasonlóan 20-22 epizódból áll majd az évad (attól is függően, hogy az évadnyitót hogyan számozzák: egy hosszú résznek, vagy tripla epizódnak könyvelik el).
Forrás: The Direct