darth_bane_trilogia_fekvo.jpg

Animációs sorozatok

bad_batch_s2.jpg

A napokban, a Star Wars Celebration alkalmából jött ki az előzetes A klónok háborúja spinoffjának, A Rossz Osztagnak a második évadához. Most pedig az is kiderült, mikortól láthatjuk majd az új részeket: a Disney+ oldalán tűnt fel egy promóciós kép, amelynek szövege szerint A Rossz Osztag-évadpremier szeptember 28-án lesz.

Őszig tehát még várhatunk az újabb részekre, de persze addig is el leszünk látva Star Wars-tartalmakkal, hiszen az Obi-Wan Kenobi után nyáron jön a Zsivány Egyes-előzmény Andor is.

Bb Screenshot


visions_s2.jpg

Tavasszal már felröppent a pletyka, hogy folytatódhat a nem-kanonikus Star Wars antológiasorozat, a Visions. Ezt most a Celebration alkalmával megerősítést nyert: bejelentették, hogy 2023 tavaszán érkezik a Star Wars: Visions második évada a Disiney+ kínálatába.

Noha az nem változik, hogy különálló történetek lesznek az epizódok, újítás lesz, hogy ezúttal már nem csak japán animációs stúdiók dolgoznak rajta, hanem különböző országokban készülnek az egyes részek, így például lesz indiai, spanyol, ír, chilei, dél-afrikai és amerikai is, így tehát ezúttal különböző kultúrákból merítő rövid rajzfilmeket láthatunk majd. Az nem derült ki, hogy az első évad valamelyik sztoriját folytatják-e majd.


bad_batch_season_2.png

A Star Wars Celebration vasárnapi, A rossz osztag animációs sorozatnak szentelt paneljén levetítették a széria második felvonásának előzetesét, amiben több ismerős karakter is feltűnik, és ahogy Kevin Kiner korábban elhintette, lesz némi időugrás a két évad között. Ezzel együtt azt is bejelentették, hogy őszre várható a 16 epizódot számláló második évad indulása.


tales_of_the_jedi_.jpg

Tavaly decemberben szivárgott ki egy új Star Wars-projekt, a Tales of the Jedi ("Jedi históriák") címe. Akkor csak sejteni lehetett, hogy egy animációs sorozatról van szó, amit azután idén tavasszal a Star Wars Celebration programjának leírása meg is erősített.

A héten tartott rendezvényen az új sorozat külön panelt kapott, és megtudhattuk a fontosabb dolgokat róla, ami a koncepciót és a szereplőket illeti. Mint kiderült, ez a széria amolyan mellékprojektként indult Dave Filoni számára, amit az élőszereplős sorozatok évadjain való munka között talált ki. Elmondta azt is, hogy olyan ötleteket hasznosított újra, amelyek A klónok háborúja készítésekor jutottak eszébe, de akkor annak a sorozatnak a narratívájába nem tudta beilleszteni.

A hatrészes sorozat ennek megfelelően az előzményfilmek korszakának Jedijeire fókuszál: Dooku grófra, Qui-Gonn Jinnre, Mace Windura és Ahsokára (aki a többiekkel ellentétben három részt kap). Megtudhattuk azt is, hogy Liam Neeson visszatér Qui-Gonként, sőt a fiát is hallhatjuk majd a szerepben, amikor a karakter fiatalkorát idézik fel.

Filoni mellett egy másik "klónháborús veterán" is részt vett a munkában: ennek a sorozatnak a zenéjét is Kevin Kiner szerezte (ő már korábban el is kotyogta, hogy újabb Star Wars-animációs projekten dolgozik, így most már tudjuk, hogy erről beszélt).

Hivatalos bemutatódátumot egyelőre nem kapott a Tales of the Jedi, de azt mondták, valamikor 2022 őszén érkezik a Disney Plusra.

A Celebrationön mutattak koncepciórajzokat, levetítettek egy epizódot és mutattak előzetest, a továbbiakban ezek tartalmáról lesz szó, így aki a spoilereket kerülni szeretné, annak érdemes itt megállnia az olvasásban.


youngjedi_.jpg

Talán van, aki még emlékszik rá, hogy még régebben azt rebesgették: készülhet egy, a Köztársaság Fénykora idején játszódó animációs sorozat. Ami akkor csak pletyka volt, az immár hivatalossá vált: a Celebration sok-sok bejelentése között azt is közölték, hogy a Köztársaság Fénykora érában játszódó animációs sorozat érkezik, amelynek címe Young Jedi Adventures (azaz "Ifjú Jedik kalandjai" lesz).

A széria egy osztálynyi ifjú Jedi-növendékre fókuszál majd, és a korábbi animációs projekteknél fiatalabb korosztályt céloz meg: ez lesz az első, rendes hosszúságú Star Wars animációs sorozat, amely óvodásoknak, kisiskolásoknak készül (magyarán nem pár perces miniepizódokról van szó). A célközönségre tekintettel a mesesorozat alapvetően a Jedi Lovagnak készülő apróságok kalandjain keresztül a fiatal nézőinek is tanít, olyan leckéket, amik nem csak a messzi-messzi galaxisban hasznosak (olyan témákban, mint az együttérzés, az önfegyelem, a csapatmunka, a türelem és a barátság).

A sorozat showrunnere Michael Olson (a Kutyapajtik mesesorozat írója) lesz, az executive producere James Waugh a Lucasfilmtől (aki a Visions felett is bábáskodott). A Young Jedi Adventures 2023 tavaszán indul, és a Disney+ streaming-platform mellett angolul a Disney Junior csatornán is bemutatják majd.


tales_fo_the_jedi.jpg

Már elég régen volt, de talán még vannak, akik emlékeznek rá, hogy még tavaly decemberben megírtuk: nagyon úgy néz ki, hogy újabb Star Wars animációs sorozat várható, amelynek címe Tales of the Jedi ("Jedi históriák") lesz. Akkor ez a hír úgy szivárgott ki, hogy felkerült a netre egy kép a Lucasfilm dolgozóinak szánt ajándékról, amelyen érkező projektek logói vannak.

A Lucasfilm azonban nem tett hivatalos bejelentést, a projektről – egészen mostanáig. Most viszont a StarWars.com-on megjelent az idei Star Wars Celebration rendezvényen lesz egy panel, amelyet a Tales of the Jedinek szenteltek, és a leírásban megerősítették, hogy animációs sorozatról van szó, emellett az is kiderült, hogy nem egy újabb folytatásos szériát kapunk, hanem antológiát, azaz a részei nem fognak egymáshoz kapcsolódni. Továbbá úgy néz ki, hogy (nem meglepő módon) Dave Filoninak is köze lehet a projekthez, ugyanis ő lesz a sorozatról szóló panel meghívott vendége (azért nem írnánk egyelőre biztosra, hogy tényleg részt vesz a készítésben, mert nincs feltüntetve a neve mellett, hogy alkotója, producere vagy esetleg írója lenne a sorozatnak.)

Tales Of The Jedi
Az új animációs sorozat témájáról egyelőre nem lehet tudni semmit. Maga a projekt neve egy 90-es években futott, hasonló című (és szinte ugyanilyen logójú) képregénysorozat idéz, amely a magyar változatban a "Jedi históriák" címet kapta, és évezredekkel az eredeti trilógia előtt játszódott. Mivel a Lucasfilm az új kánonban egy nem annyira régi érát, a Köztársaság Fénykorát építgeti éppen, így logikusabbnak tűnik, hogy ez az új Tales of the Jedi is akkor játszódjon, és a Sötét Oldalra fókuszáló Acolyte testvérsorozata (spinoffja?) legyen. De mivel különálló, nem szorosan kapcsolódó részei lesznek, az is benne van a pakliban, hogy ugrálni fognak az időben, és különböző korokban élt Jediket mutatnak be.

Nemrég egyébként A klónok háborúja, a Lázadók és a The Bad Batch zenéjét is szerző Kevin Kiner elhintette, hogy új animációs Star Wars-projekten dolgozik, így esélyesnek tűnik, hogy Filoni mellett ő is ott van a Tales of the Jedi alkotói csapatában, hiszen valószínűleg erre a szériára célzott (egyelőre ugyanis nem úgy néz ki, hogy több animációs sorozat is készülne, illetve a pletykált második Visions-évad zenéjét valószínűleg nem ő fogja szerezni, hiszen az elsőét sem ő jegyzi).


(A borítóképünk a Jedi históriák első kötetének fedőlapja, csak illusztráció!)


star_wars_visions_2_xgk9.jpg

A Star Wars: Visions anime-antológia sorozat tavaly jelent meg a Disney Plus streaming szolgáltatón, és a beszámolók szerint rendkívül nagy érdeklődés övezte a különböző nem kánon történeteket. A több díjra jelölt The Duel című epizóddal kapcsolatban még egy regény is született Ronin címmel a kóbor Sith sztorija alapján, illetve egy gyerekkönyv is érkezik a Jedivé váló robotról. Jóllehet maguk az epizódok közül volt néhány, ami folytatásért kiált, és bár ezt egy exkluzív sorozatnak szánták a készítők, egyes nyilatkozatok szerint igény szerint szeretnének újabb történeteket elmesélni.

 

A Cinelinx több forrásra hivatkozva adta hírül tegnap, hogy idén ősszel, szeptember-október környékén érkezik a Star Wars: Visions 2. évada. Arról még nem szólt fáma, hogy hány epizódos lesz, mikről fognak szólni a részek, és milyen stúdiók fognak közreműködni az antológiához, de valószínűleg akadnak majd visszatérő animés gyártócégek. Elvileg a hivatalos megerősítésre pedig a májusban tartandó Star Wars Celebration rendezvény keretein belül kerül majd sor.


kevin_kiner.jpg

Kevin Kiner zeneszerző már jó ideje dolgozik a Lucasfilmnek neki köszönhetjük az animációs sorozatok többségének, így A klónok háborúja, a Lázadók és a The Bad Batch a muzsikáját. Most éppen az utóbbinak a második évadán dolgozik, de a napokban egy interjúban azt is elhintette, hogy készülőben egy másik animációs széria, amelynek a zenéjét szintén ő szerzi. Ezt az újabb projektet és alkotóit nagyon dicsérte, de nem akart semmit elárulni róla (ami persze nem meglepetés, hiszen egyelőre hivatalosan nem érkezett újabb animált Star Wars-szériától bejelentés).

No de milyen sorozatról lehet szó?

Két dolog is szóba jöhet: az egyik lehetőség, hogy ez a következő animációs sorozat a Tales of the Jedi (Jedi históriák) lesz. Még tavaly szivárgott ki egy kép a Lucasfilm dolgozóinak szánt ajándékról, amelyen a felsorolt új projektek között egy ilyen című is szerepelt. Már akkor spekulálták, hogy animációs sorozatról lehet szó, a cím alapján pedig az tűnik valószínűnek, hogy a múltban játszódik majd, és talán valamilyen módon a Köztársaság Fénykora könyvekhez és képregényekhez, esetleg a The Acolyte című élőszereplős sorozathoz fog kapcsolódni.

Ugyanakkor – mint azt a The Direct írja – korábban már rebesgették, hogy készülőben van egy Maul-animációs sorozat, amely az egykori Sith életének eddig ismeretlen éveit mutatja be, a korábbi pletykák szerint ebben a projektben a Solóból ismert Dryden Vos is szerepet kapna, így a széria segíthetni "kitömni a lyukakat". (Erősíti ezt a gyanút, hogy Maul elég fontos szerepet kapott az idei Star Wars Celebration plakátján.)


star_wars_the_bad_batch_trailer_highlights_TALL_39t7a6w5a56l2_.jpg

Év elején írtuk meg, hogy a hivatalos Star Wars-folyóiratban, a Star Wars Insiderben megjelentek alapján A klónok háborúja spinoffjának, a The Bad Batch-nek a második évadát 2022 tavaszán tervezték bemutatni.

Most viszont úgy néz ki, hogy csúszni fog az évadpremier: az újság újabb számában ugyanis eltűnt a The Bad Batch beharangozójából a "2022 tavasza" felirat, és mindössze annyit írtak róla, hogy "hamarosan". Mivel az Obi-Wan Kenobi májusban érkezik, az Andor pedig valamikor ősszel, így a spekulációk szerint az animációs sorozat következő évadára valamikor a nyár folyamán számíthatunk.


luke_skywalker_heir_to_the_empire.png

Újabb fejezetekkel folytatódik Darth Angelus rajongói projektje, A Birodalom örökösei című Legendák-könyv animációba való átültetése.

 

Luke Skywalker kiszabadult X-szárnyújával a csillagromboló vonónyalábjából, ám hiperhajtóműve bánta a trükkös manővert, így gyakorlatilag kiszolgáltatottan lebeg az űrben. Hamarosan Talon Karrde, a csempész veszi fel őt a hajójára, ugyanakkor az a Mara Jade is ott tartózkodik, aki a Jedi vesztét kívánja. Közben Leia és Csubakka a Lady Luck fedélzetén megérkeznek a Kashyyyk bolygóra, de a noghri halálkommandó egyik tagja lesben várja őket.


A korábbi fejezetek: 1-2. rész I 3-4. rész I 5-6. rész I 7-8. rész I 9-10. rész I 11-12. rész I 13-14. rész I 15-16. rész


Hirdetés

Hagyatek Banner Allo 1200x6000

Hirdetés

Darth Bane Trilogia Allo