hagyatek_banner_1460x342_a.png

Animációs sorozatok

resistance-midseason-trailer-06.jpg

Noha a Star Wars: Ellenállás története még nem ér véget, hiszen már berendelték a második évadot, amely ősszel érkezik majd, most egy időre hamarosan el kell búcsúznunk Kaztől és a többiektől, hiszen nemsokára befejeződik az első széria. A Disney közzé tette az utolsó pár epizód leírását:

1x20 - "Descent" („Hanyatlás“) - március 3.

Miután fény derül Yeagerék titkára, a csapatnak menekülnie kell a rájuk vadászó rohamosztagosok elől, akik az Ellenállásról akarnak információt szerezni.

1×21 – „No Escape, Part 1“ ("Nincs menekvés, 1. rész") - március 10.

Kaz, Neeku és Torra kitalálják, hogyan menthetnék meg a barátaikat, de ebből a tervből nem lesz semmi, mert időközben Kaz szembesül az Első Rend valódi erejével.

1×22 – „No Escape, Part 2“ ("Nincs menekvés, 2. rész") - március 17.

Neeku segítségével Kaz előáll egy rizikós tervvel, amelyet megvalósítva örökre elűzhetik az Első Rendet a Colossusról.

A Star Wars hivatalos honlapján pedig az Ellenállással kapcsolatos cosplayes leírások között ismerkedhetünk meg a sorozat egyik új, az utolsó részekben debütáló karakterével. Róla a folytatásban olvashattok.


luke-training.jpg

A Galaxy of Adventures újabb miniepizódja azt a jelenetet idézi fel, amikor Luke először gyakorolt fénykarddal a Sólyom fedélzetén:


troopers-galaxy-of-adventures.jpg

Az animációs rövidfilmsorozat újabb rövid epizódja a rohamosztagosokat mutatja be:


goa-epvi-rescue.png

A Galaxy of Adventures animációs sorozat egy prequel-miniepizód után visszafordult az eredeti trilógia felé: legújabb része Leia Halálcsillagról való kimentését idézi fel.


yoda-goa.png

A Star Wars Saga egyes pillanatait feldolgozó animációs rövidfilmsorozat eddig részei az eredeti trilógiára fókuszáltak, de a legújabb videóban az előzményfilmek egyik ikonikus jelenete elevenedik meg:


resistance-first-order.png

A Disney honlapjára felkerültek a sorozat februárban érkező részeinek leírásai:

1×16 – The First Order Occupation ("A megszálló Első Rend") - február 3.

Kaz mindent kockára tesz, hogy segítsen Synarának elmenekülni az állomásról, miközben az Első Rend egy csapat rohamosztagost küld, hogy egy kém után kutassanak.

1×17 – The New Trooper ("Az új rohamosztagos") - február 10.

Kel és Eila leütnek egy rohamosztagost, ami után Kaz segítségét kérik. Kaz felveszi a katona páncélját, hogy megvédje a gyerekeket és kémkedhessen az Első Rend után.

1×18 – The Core Problem ("Probléma a Magban") - február 17.

Poe és Kaz vészjósló felfedezést tesznek, de közben kiszúrja őket egy kutaszdroid, ezért menekülniük kell az Első Rend elől.

1×19 – The Disappeared ("Az eltűntek") - február 24.

Kaz és Torra egy barátjuk eltűnése ügyében nyomoz, és elhatározzák, hogy kiszabadítják az illetőt az Első Rend fogságából.


resistance_starkiller.png

Hangulatos trailer érkezett a Star Wars Ellenállás első évadának maradék részeihez (ami e hét vasárnapján már folytatódik), amiben egyértelműnek látszik, mikor járunk az idővonalban, nem mellesleg ismert filmes karakter is feltűnik. És már csak hab a tortán, hogy a Lucasfilm megerősítette és bejelentette, hogy zöld utat kap a második évad, amiben folytatódnak Kazudáék kalandjai. Az új évad idén ősszel érkezik!

És íme a trailer:


Forrás: starwars.com


tcw_saved.png

2019-et egy hosszú összefoglalóval kezdtük arról, hogy mi minden várható idén a Star Wars-világában. Amikor a cikkünket írtuk, akkor még nem lehetett biztosan tudni, hogy vajon idén érkezik-e A klónok háborúja új évada. Időközben azonban az Entertainment Weekly megerősítette, hogy még 2019-ben láthatjuk az új epizódokat, amelyek a Diyney+-ra érkeznek. (Sajnos pontos premierdátum továbbra sincs.) A rajongók tehát még ebben az évben viszontláthatják Ahsokáékat!


resistance-pic-new.jpg

Január 13-án folytatódik a Resistance első évadja, amelynek háteralevő epizódjai most előzetest kaptak.


(A folytatásban az évad szünetét kitölteni hivatott minifilm-sorozat újabb részeit nézhetitek meg.)


resistance-hype.png

A Resistance-rövidfilmsorozat 8-9. részeinek főhőse Hype:



(A korábbi részeket itt nézhetitek meg: 1-3. / 4-6. / 7. )


Hirdetés

Hagyatek Banner Allo 1200x6000

Hirdetés

Darth Bane Trilogia Allo