Animációs sorozatok

-
Kategória
-
Írta
-
1,185
-
-
21máj., 2023
Az utóbbi évek Star Wars-projektjeinek egyik legfontosabb új Jedi karaktere volt Kanan Jarrus (született Caleb Dume), a Lázadók animációs sorozat, az Új hajnal című regény és a Kanan, az utolsó padavan képregény hőse. A figurát Freddie Prinze Jr. szólaltatta meg, a Lázadókban való szereplése után pár évvel A Rossz Osztagban is, illetve a hangját hallhattuk a Skywalker korának azon jelenetében, amikor a múltbeli Jedik Rey-t biztatják. Aki viszont a színész visszatérését várná, annak csalódnia kell.

-
Kategória
-
Írta
-
2,789
-
-
16máj., 2023
Még a 3D-s A klónok háborúja animációs film és sorozat előfutára volt a 2D-s Klónok háborúja széria, ami a Cartoon Networkon futott 2003-tól 2005-ig. A mára már a Legendák univerzumba tartozó rajzfilmsorozat Genndy Tartakovskytól származott, akinek olyan klasszikus szériákat köszönhetünk többek között, mint a Dexter laboratóriuma, a Samurai Jack és a Pindúr Pandúrok. Most, hogy a Klónok háborúja idén ünnepli 20. évfordulóját, a Wired közreműködésével Tartakovsky kapott is néhány kérdést a rajongóktól a sorozat kapcsán, amikre készségesen válaszolt.

-
Kategória
-
Írta
-
485
-
-
08máj., 2023
Az első évad sikeressége nyomán idén május 4-én folytatódott a második felvonással a Star Wars: Látomások, ami immár nem csak japán, hanem több nemzet animációs stúdióinak munkáiból tevődött össze. A sokszínű rövidfilmes csokorból a One Take News forrásai szerint még koránt sem láttunk mindent, ugyanis úgy tudja, készülőben van a harmadik évad, sőt, bizonyos stúdióknál már a második etap bemutatója előtt elkezdődtek az antológia-sorozaton a munkálatok. Ugyanakkor arról még nincs hír, hogy mely stúdiókat kértek fel, mikorra tűzték ki a bemutatót, vagy mely országok alkotásait láthatjuk legközelebb.
Az első évadban a The Duel névre keresztelt szegmenst Annie-díjra is jelölték, Marvel képregényben is adaptálták, valamint Ronin címmel a folytatása is megjelent regény formájában, de egyelőre még nem jelentettek be a második évadhoz kapcsolódó kiegészítő írásokat.

-
Kategória
-
Írta
-
199
-
-
03máj., 2023
Május 4-ére, a hivatalos Star Wars-napra egy újabb kuriózummal áll elő a Disney Plus streaming szolgáltató. A Simpson család kisfilmjében a messzi-messzi galaxis lesz a téma, minek címe Maggie Simpson in "Rogue Not Quite One". A szokásosan poénokkal teleszőtt történet szerint Homer nyomát veszti a kicsi Meggie-nek, aki Grogu lebegő babakocsijába ugorva egy hiperűr-utazásba vág, de hamarosan birodalmi TIE-vadászok osztagával néz farkasszemet, és a csata Springfield városát is érinteni fogja.
A rövidfilm plakátja alább megtekinthető. Egyébként 2021-ben szintén május 4-e alkalmából kijött egy korábbi Simpson család-Star Wars crossover minirész, a Maggie Simpson in "The Force Awakens from Its Nap", ami Emmy-díjra lett jelölve.

-
Kategória
-
Írta
-
168
-
-
03máj., 2023
Május 4-én, a nemzetközi Star Wars-napon érkezik meg a Látomások antológiasorozat második évada, összesen kilenc epizóddal. A korábbiaktól eltérően ezúttal nem kizárólag japán animátorok készítették a részeket, hanem a világ különböző tájairól származó alkotók (az egyes részek készítőiről ITT olvashattok).
Ugyanakkor a formátum marad, az új évadban is különálló történetek lesznek, azaz a korábbi epizódok sztoriját most nem folytatják, így akit ilyesmi érdekelne, egyelőre be kell érnie a Ronin című regénnyel (az erről szóló kritikánkat ITT találjátok.)
Az új epizódokhoz külön plakátok is érkeztek:

-
Kategória
-
Írta
-
493
-
-
30ápr., 2023
A Star Wars világának múltja, a Köztársaság Fénykora elnevezésű optimista korszak elevenedik meg a Young Jedi Adventures, hivatalos magyar fordításában Fiatal Jedik kalandjai című új animációs sorozatban. A széria május 4-én indul, de az ezt felevezető, a központi karakterekre fókuszáló kisfilmek már elérhetővé váltak a Disney Plus kínálatában (magyarul is), és szinkronos előzetest is kapott már – jó hír, hogy az itt is feltűnő Yoda mester szerepében visszatért a legutóbbi magyar hangja, Szacsvay László. (Karakterposzterek szintén érkeztek, ezek ITT érhetők el.)
A fiatalabb korosztályokat megcélzó mesesorozatban Kai, Lys és Nubs, a Jedi ifjak kalandjait követhetjük nyomon, akik a Tenoo bolygón található Jedi Templomban tanulnak, de időnként azért a galaxis más helyeire is elutaznak az ászpilóta Nash és droidja, RJ-83 kíséretében, továbbá előfordul, hogy megküzdenek Taborr Val Dornnal és kalózbandájával. Mindeközben pedig a mi világunk gyermekei számára is hasznos leckéket kapnak az együttérzés, az önfegyelem, a csapatmunka, a türelem és a barátság terén.

-
Kategória
-
Írta
-
155
-
-
27ápr., 2023
A Star Wars-napon, május 4-én indul el az első, a Köztársaság Fénykorában játszódó Star Wars-sorozat, a Young Jedi Adventures ("Ifjú Jedik kalandjai") meseszéria, amelyhez egy előzetes mellett néhány, a főbb karakterekre fókuszáló felvezető rövidfilm is érkezett már (az első néhányat ITT, továbbá ITT, ITT, a legutolsó, a gonosztevőket bemutató részt pedig ITT nézhetitek meg).
Emellett most a hősök saját karakterposztereket is kaptak: íme a Tenoo bolygón képzést kapó ifjú Jedik, azaz Kai, Lys és Nubs, a pilóta barátjuk, Nash (és droidja, RJ-83), valamint régi ismerősünk, az ifjoncokat tanítgató Yoda mester:

-
Kategória
-
Írta
-
199
-
-
24ápr., 2023
Május 4-én startol el az első, a Köztársaság Fénykora érában játszódó Star Wars-sorozat, a Young Jedi Adventures ("Ifjú Jedik kalandjai") című animációs széria, amelyet még az évadpremierje előtt néhány rövidfilm vezetett fel, bemutatva a főbb karaktereket, a Tenoo bolygón, Yoda mestertől tanuló Kait, Lyst és Nubsot, valamint pilóta barátjukat Nash-t és droidját, RJ-83-at.
Az egyik kisfilmben rövid időre már feltűntek a széria gonosztevői, néhány kalóz is, a mostani, legutolsó részben pedig ők kerültek a reflektorfénybe: íme a maszkos Taborr Val Dorn és bandája, azaz az EB-3 nevű droid és a gamorreai Pord. (A korábbi felvezető rövidfilmeket ITT, ITT és ITT nézhetitek meg, a sorozat előzetesét pedig ezen a linken találjátok.)

-
Kategória
-
Írta
-
2,812
-
-
20ápr., 2023
A londoni Star Wars Celebration alkalmával jelentették be, hogy berendelték A Rossz Osztag harmadik évadát, amely egyúttal a sorozat lezárásaként fog funkcionálni, pontot téve A klónok háborúja-spinoff történetének végére. Emellett az eseményen egy rövid ízelítőt is lejátszottak, amely a beszámolók szerint felfedte több ismerős karakter visszatérését.

-
Kategória
-
Írta
-
825
-
-
18ápr., 2023
A Star Wars Celebrationön jelentették be, hogy népszerűségének köszönhetően folytatódik a Jedihistóriák. Az eredetileg exkluzív minisorozatnak szánt etap Ahsoka és Dooku gróf egyes életszakaszaiból mutatott be egy-egy részt, a togruta Jedinél még az Ahsoka könyvből is adaptált, mellesleg a Baljós árnyakban debütált Yaddle sorsára is magyarázatot adott.
Noha a Celerationön több konkrétumot nem árultak el, így a bemutatás ideje is kérdéses volt, viszont egy a Lucasfilm által kiadott sajtókiadványa a Celebrationről elárulta, hogy folynak a munkálatok az új évadon, ami 2024-ben lesz látható.
A Jedihistóriák mellett jelenlegi tudomásunk szerint jövőre érkezik az Andor második évada, A Rossz Osztag harmadik évada és a The Acolyte.