728x79_szukitshu_banner_001.jpg

Az új trió már nem tér vissza a Skywalker kora után

rise-of-skywalker-d23_.jpg

Azt egyelőre még nem tudjuk, mi lesz a folytatástrilógia három főhősének sorsa, de úgy tűnik, hogy az őket alakító színészeket nem látjuk már viszont Rey, Finn és Poe szerepében - sem esetleges folytatásban, sem előzményfilmben, sem spinoffban:

A Variety kérdezte meg a Rey-t játszó Daisy Ridley-től, a Finnt alakító John Boyegától és a Poe Dameront megformáló Oscar Isaac-től, hogy vissza akarnak-e térni a franchise-hoz. Boyega kijelentette, hogy ő nem vállalna be egy Disney+-os sorozatot (tehát a tervezett jövőbeli szériák közt nem lesz Finn karakterére fókuszáló), de ha a trió másik két tagja is benne lenne, mozifilmben még visszatérne. Azonban a többiek egyértelműen nemmel feleltek. Ridley azt mondta, hogy szerinte a Skywalker kora remek lezárás, és ezt már nem tudná semmi felülmúlni - ő tehát nem látná értelmét annak, hogy új filmet csináljanak ezekkel a karakterekkel. Isaac pedig úgy nyilatkozott, hogy ő úgy tekint a trilógia harmadik részére, hogy ezzel lezárult az élete egy szakasza, teljesen elégedett a lezárással, és úgy érzi, elvégezte a feladatát - egy másik interjúban, a Collidernek pedig ő is kizárta egy Disney+-os Poe-sorozat lehetőségét.

A Szerzőről

SonOfMurglak

SonOfMurglak

"Yeah, I know the song. We take what we are given. We must do what we must."
A Szerző cikkei

0 Hozzászólás

  • tengerecki

    Star Wars IX. rész

    Többször is alaposan megnéztem a Skywalker korát és megdöbbent[tovább...]
    Írta: tengerecki 6 napja
  • Goten56

    Star Wars IX. rész

    Hol tudtad megnézni? Már meg is jelent DVD-n? Ha elhúzódik a munkanél[tovább...]
    Írta: Goten56 2 hete
  • Steery

    Star Wars IX. rész

    Többször is alaposan megnéztem a Skywalker korát és megdöbbentő menny[tovább...]
    Írta: Steery 2 hete
  • Darth Law

    Képregények

    Szerintem nincs. Elég komoly melók vannak vele, és igazából nem nagyo[tovább...]
    Írta: Darth Law 1 hónapja
  • netboyszi

    Képregények

    Valahol vannak a neten star wars képregények rajongói fordításoban? A[tovább...]
    Írta: netboyszi 1 hónapja

Hirdetések

300x279 szukitshu banner 001

 



Ezen a napon történt...

A mai napon semmilyen esemény nem történt.

Online

  • Vendégek: 2
  • Tagok: 0
  • Összes tag:494
  • Legújabb:Yoda
  • Legtöbb online:441
    Vendégek: 441 Tagok: 0 ekkor: 2019 november 18 hétfő - 23:44:57