Állítólag már megvan az élőszereplős Thrawn

thrawn-new-pic.png

Az idén 30 éves Thrawn főadmirális, és a rajongók közkedvelt kék bőrű lángelméje eddig hosszú utat járt be a Star Wars történelmében. Először 1991-ben tűnt fel A Birodalom örökösei című könyvben, a Thrawn-trilógia első részében Timothy Zahn által, illetve számos regényben, valamint a TIE Fighter című 1994-es játékban is feltűnt, hangját Tris King adta. Ám miután 2012-ben George Lucas eladta a Lucasfilmet a Disneynek, továbbra sem feledkeztek meg Zahn kultikussá vált karakteréről. Nem is akárhogy, hiszen rögtön élőszereplős formában lépett elő a Lázadók című sorozat harmadik évadában, majd az új kánonban is megkapta a maga könyvtrilógiáját, és most készül életének előzménytrilógiája is, minek első része, A káosz ébredése már magyarul is olvasható.

Lars MikkelsenA The Mandalorian második évada és több animációs sorozat, köztük az Ahsoka élőszereplős sorozat bejelentésének hála újabb mérföldkövet tud elérni a chiss stratéga, hiszen hús-vér valójában is debütálhat Thrawn. Tavaly év végi cikkünkben mi is taglaltuk, ki formálhatná meg a főadmirálist, és köztük volt egy név, aki a nem hivatalos jelek szerint már alá is írt az Ahsoka sorozathoz. Ő pedig nem más, mint Lars Mikkelsen (Kártyavár, Herrens veje), a Galen Ersót alakító Mad Mikkelsen testvére, aki a Lázadók animációs sorozatban is a hangját kölcsönözte Thrawnnak. A jelentésből kiderül az is, hogy az 56 éves Mikkelsen volt Favreau és Filoni, az Ahsoka sorozat felelős producerei egyetlen igazi kiszemeltje, ráadásul az Ahsokán kívül más Star Wars-műsorokra is leszerződött. Nem ez lenne az első ilyen húzás, hiszen pont a The Mandalorian második évadában Bo-Katant Katee Sackhoff alakította, miután A klónok háborúja és a Lázadók animációs sorozatokban szintjén szinkronizálta a karaktert.

Ha még nem tettétek, olvassátok el itt kritikánkat a legújabb Thrawn-könyvről.

Forrás: small-screen.co.uk

A Szerzőről

owokaleyo1992

owokaleyo1992

"To defeat an enemy you must know them. Not simply their battle tactics, but their history, philosophy, art." - Grand Admiral Thrawn
A Szerző cikkei

Hirdetés

Hagyatek Banner Allo 1200x6000

Hirdetés

Darth Bane Trilogia Allo