Alden Ehrenreich három filmre szerződött

ew_hancsubi2.png

Korábban is voltak már ilyen pletykák, de most maga a színész árulta el, hogy a Lucasfilmmel kötött szerződése szerint a jövőben még két filmben szerepelhet. Mielőtt nagyon megörülne (vagy elszomorodna) az ember, ezzel kapcsolatban figyelembe kell venni azt is, hogy ez nem jelent feltétlenül egy Han Solo-trilógiát. Nyugodtan lehet, hogy Ehrenreich a készülőben levő két Star Wars-trilógia egyikében tűnik majd fel, vagy a harmadik különálló filmben - már ha egyáltalán lesz olyan (a projektről ugyanis rég nem érkezett hír). Sőt az is könnyen lehet, hogy végül is egyáltalán nem fog visszatérni a fiatal Han Solo egyik filmben sem. Előfordul, hogy egy stúdió olyan szerződést köt a színésszel, amiben benne van az esetleges folytatások lehetősége. Ami egy stúdiónak azért jó, mert akkor nem történhet olyan, hogy az első rész sikerét látva a főszereplőt alakító színész csak jóval több pénzért hajlandó vállalni a folytatást. Hasonló volt a helyzet egyébként a Zsivány Egyesben Jynt megformáló Felicity Jones esetében is, akinek a szerződésében szintén szerepelt, hogy visszatérhet egy másik filmben. De akármi is a terv most, ha a Solo jól teljesít, könnyen lehet, hogy a Lucasfilm valóban megfontolja, hogy legalább egy folytatást csináljanak neki, vagy akár trilógiává bővítsék ki.

A Szerzőről

SonOfMurglak

SonOfMurglak

"But I can be mouthy, because you know, what are they gonna do, fire me?"
A Szerző cikkei

Hirdetés

Hagyatek Banner Allo 1200x6000

Hirdetés

Darth Bane Trilogia Allo