darth_bane_trilogia_fekvo.jpg
revan_tcw.png

Már évek óta tudjuk, hogy létezett egy elképzelés Darth Revan és Darth Bane szerepeltetéséről a Clone Wars sorozatban. A Mortis szellemei című rész lett volna hivatott ezt véghezvinni, de később közös megegyezés alapján, úgy döntöttek az alkotók inkább kivágják a jelenetet a sorozatból. Erről egy korábbi írásunkban részletesebben olvashattok:

 

A klónok háborúja: 3. évad: 17. rész: Mortis szellemei írása közben George Lucas beakart vonni két ősi Sith Nagyurat, akik szolgálják az "űber gonosz befolyásoltságú Fiút" az epizód főgonoszát. Úgy döntöttek, hogy a két Sith Nagyúr Darth Revan, a Star Wars: Knights of the Old Republic immáron nem kánon játék főszereplője és Darth Bane lenne. Bane és Revan megjelenését modellezték a Mortis szellemeiben, az Expanded Universe alapján, de a jelenetet, annak ellenére, hogy elkészítették, soha nem animálták. Dave Filoni, a műsor felügyelő igazgatója nyugtalan volt az ötlet miatt, hogy a két Sith Nagyúr szelleme visszatérhet, mert úgy gondolta, hogy Revan és Bane megjelenése nagyobb hatást váltanának ki, mint maga az epizód. Lucas is elgondolkodott ezen és végül megállapodtak abban, hogy a jelenetet eltávolítják a részből.


Most azonban nyilvánosságra került az ominózus jelenet, több szintén kivágott tartalommal egyetemben. Az alábbi videóban a 25. perctől láthatjátok Revan és Bane alakját és rövid jelenetét. 

 


Hirdetés

Hagyatek Banner Allo 1200x6000

Hirdetés

Darth Bane Trilogia Allo