darth_bane_trilogia_fekvo.jpg
solo-most-wanted.jpg

A Solo: Egy Star Wars történethez két regényt fognak kiadni. Az egyik egy felnőtt regény lesz, a címe Last Shot ("Utolsó lövés/dobás"), az írója  Daniel Jose Older. Ez a könyv három különböző érában játszódik majd: az elején azt tudjuk meg, mit csinált Lando és a droidja, L3-37 (akit Phoebe Waller-Bridge alakít) a Solo előtt; majd azt, hogy mi történt Hannal és Csubival a Solo és az Egy új remény között; végül pedig kapunk egy történetet Leiával, Hannal és a fiatal Bennel a főszerepben. A képregényekből ismert Sana Starros is feltűnik benne (ő az, aki annak idején az egyik balhéjuk részeként "hozzáment" Hanhoz). A Last Shot április 17-én jelenik majd meg.

A másik könyv egy ifjúsági regény lesz, Most Wanted ("Elsőszámú közellenség") a címe, a szerzője pedig Rae Carson. Ez a kötet Han és Qi'ra corelliai fiatalkorát mutatja majd be. Megjelenésének idejéről még nem tudni.

Természetesen ehhez a filmhez is kapunk majd egy, a koncepciórajzokat bemutató kötetet The Art of Solo címmel  Phil Szostaktól, és egy Visual Guide-ot Pablo Hidalgótól.

Illetve érkezik majd egy közvetlenül a film előtt játszódó új Lando-képregénysorozat, Double Or Nothing ("Dupla vagy semmi") címmel május 30-tól. A borítókat a folytatásban nézhetitek meg.


Last Shot 1


Hirdetés

Hagyatek Banner Allo 1200x6000

Hirdetés

Darth Bane Trilogia Allo