A Star Wars franchise jövőjéről

bobiger_.png

A soron következő Star Wars filmek a következőképpen alakulnak:


(Természetesen nincsenek kőbe vésve az időpontok, hiszen a forgatás és az egyéb utómunkálatok miatt csúszhat a megjelenés, mint ahogyan a VIII. epizód esetében is történt.)


A minap azonban Bob Iger, a Disney vezérigazgatója nagy bejelentést tett. 2019 után egy ismeretlen területre lép a franchise. Mr. Iger arról beszélt terveik vannak a Star Wars filmekkel egészen 2021-ig vagy tovább. 

 

Találkozóm volt Kathy Kennedyvel hogy feltérképezzük a lehetőségeinket a jövővel kapcsolatban. Elkezdtünk beszélni arról is, hogy mit szeretnénk kezdeni a Star Wars-szal 2021-ben vagy akár utána is.


Nagy valószínűséggel a 2020-as projekt, a régóta várt Boba Fett standalone film lesz. Érdekes, ugyanakkor nem meglepő, hogy Iger és Kathy már akkor tárgyaltak az univerzum 5 éves jövőjéről amikor az első különálló film még be sem lett jelentve. Továbbá érdekes az is, hogy Iger hogyan vélekedik az új filmekkel kapcsolatban. 

Soha nem gondoltuk volna, hogy a Zsivány Egyes iránti érdeklődés olyan magas lesz mint amilyen az Ébredő Erőnél volt.
Cimkék: franchisefilmek

A Szerzőről

Béreslegény

Béreslegény

"Apathy is death" - The Sith Lords
A Szerző cikkei

Hirdetés

Hagyatek Banner Allo 1200x6000

Hirdetés

Darth Bane Trilogia Allo