darth_bane_trilogia_fekvo.jpg
themandalorian-1280-1538697197244_1280w.jpg

Jon Favreau az Instagramon osztott meg két képet A mandalóri forgatásáról, az egyiken ezek közül a főhős fegyvere látható:


TheMandalorianWeapon

TheMandalorianIceCreamMaker


wendig-.jpg

Az író a Twitteren közölte, hogy elküldték a Marveltől, így már nem ő írja meg a korábban beharangozott Shadow of Vader képregénysorozat 4-5. számait; valamint elárulta, hogy tervben volt még egy, egyelőre meg nem nevezett Star Wars projektje is, de így már értelemszerűen az sem fog megvalósulni.

Wendig azt írta, hogy neki azt mondták, a döntés a Marvelnél született, nem a Lucasfilmnél/Disney-nél. Az indoklás alapján a Marvel már nem akarta tovább felvállalni az írót, aki első Star Wars-regénye, az Utóhatás megjelenése óta hadakozott a rajongókkal az interneten. Wendig szerint annak idején egyesek már a megjelenése napján lepontozták a regényét, azután pedig rendszeresen zaklatták őt, amiért a könyvtrilógiája egyik főszereplőjének egy meleg férfit tett meg. Az adok-kapok egyre jobban elmérgesedett, és Wendig is többször vulgárisan nyilvánult meg – ezt tartották elfogadhatatlannak a Marvelnél.

Azt egyelőre nem tudni, hogy ez azt jelenti-e, hogy Wendig egyáltalán nem írhat Star Wars történeteket, regényeket se. Illetve a Shadow of Vader sorozat további sorsa is kérdéses.


Yodas-Secret-War.jpg

Jason Aaron képregényében Luke tovább olvassa Kenobi naplóját, melyben egy nagy harcos újabb próbatétel elé néz. Igyekeztem spoiler nélkül véleményezni. Ti mit gondoltok a képregényről?


apeiron-logo.png

A független Poem Studios már három éve dolgozik a 2003-as Star Wars: Knights of the Old Republic játék felújított, kiegészített változatán, az Apeironon. Most a Twitteren jelentették be, hogy a munkálatokat beszüntetik, ugyanis levelet kaptak a Lucasfilmtől, amelyben a szerzői jogra hivatkozva a projekt beszüntetését kéri a készítőktől. (Akit érdekelt volna, hogy milyen lett volna a játék, itt talál ízelítőket.)


Forrás: vgr.com


mando-tatuin.jpg

Érdekes képek szivárogtak ki az élőszereplős sorozat forgatásáról - a folytatásban megnézhetitek őket!


vader-film.jpg

Két mátészalkai televíziós, Varga Dezső és Varga Zsolt készít rajongói filmet Darth Vaderrel a főszerepben. A filmet James Luceno Sötét Nagyúr című regénye ihlette, azonban a készítők egy kissé átdolgozták a történetet a saját szájízük szerint. A jelenetek egy részét az ATV greenbox stúdiójában veszik fel, de több helyszínen is forgatnak: a Mos Eisley-ban játszódó részeket Noszvajon vették fel, emellett a Kelenföldi Erőműben is megfordultak, illetve terveznek forgatást Bélapátfalva mellett és Vajdahunyad várában is. A 90 percesre tervezett produkció díszbemutatója a tervek szerint jövő ősszel lesz a Lurdy Házban, majd pedig felkerül a YouTube-ra.

Az erőműbeli forgatásra Vujity Tvrtko is ellátogatott, és rövid riportot forgatott:



Aki figyelemmel szeretné kísérni a projekt alakulását, az látogasson el a Facebook-oldalukra!

Forrás: ziro.hu / szon.hu


Jon-Favreau-Star-Wars-TV-Series.jpg

Újabb fotó érkezett az élőszereplős sorozat forgatásáról, amelyet a folytatásban nézhettek meg.


elorendelheto-sw-uj.jpg

A Szukits Könyvkiadó újabb Star Wars-köteteket tett előrendelhetővé:

Kieron Gillen: Jedha hamvai (képregény)

A Halálcsillag felbukkanása mindent megváltoztatott. De a szuperfegyver pusztulása bebizonyította, hogy a Birodalom nem sebezhetetlen. A pusztító fegyver megjelenése nyomán laza szövetség kezd formálódni, amelynek tagjait a remény egyesíti. Röviddel azután, hogy a Halálcsillag megsemmisítette Jedha Szent Városát, Trios királynő csapatai megrohanják a romokat, hogy összegyűjtsék azt, ami megmaradt, míg a felkelők azért küzdenek, hogy megőrizzék a bolygót a túlélőknek. Mialatt a Leviathan a bolygóhoz tart, Luke Skywalker heves harcot vív önmagával. Segíteni akar a felkelőknek, de közben szeretné a Jedik útját járni - ezek után ki fogja vezetni a Birodalom elleni támadást? Ez az új kaland számos ponton kapcsolódik a Zsivány Egyes történetéhez.

A képregényt itt lehet előrendelni: Star Wars: Jedha hamvai

Kieron Gillen: Aphra és az óriási profit (képregény)

Aphra visszatér - egy új tervvel. Ám van egy apró bökkenõ: a terv végrehajtásához a galaxis legelvetemültebb alakjaival kell körbevennie magát. És nekik nem tetszenek a gyakran megbízhatatlan doktor trükkjei! Aphra egy õsrégi Jedi mûkincs elárverezésével akar meggazdagodni. Kezdetben minden jól megy, de a végére minden rosszra fordul. És pont ekkor kell felbukkannia a múlt egyik fekete, vészjósló alakjának! Továbbá bepillantást nyerünk Aphra ijesztõ kísérõje, Black Krrsantan múltjába is. Derítsük ki, hogy ez a vérszomjas fejvadász valóban olyan félelmetes-e, mint sokan mondják - vagy még félelmetesebb...

A képregényt itt lehet előrendelni: Doktor Aphra: Aphra és az óriási profit

Mur Lafferty: Solo (regény)

Az ifjú Han arról álmodozik, hogy egyszer a saját csillaghajója kormányánál ülve kirepül az űrbe, és messze maga mögött hagyja az otthonát, a Korélia nevű, füstös iparvilágot. Csakhogy csapdába ejtette a szegénység és a bűnözés - folyton a félelmetes Proxima úrnő brutális utcai bandájának fenyegetése alatt él -, így lehetetlennek tűnik, hogy valaha is elér a csillagok közé. Amikor szökést kísérel meg a barátnőjével és bűntársával, Qi’rával, neki sikerül – de a lánynak nem. Mialatt próbál szerezni egy hajót magának, hogy kiszabadítsa Qi’rát, végső kétségbeesésében beáll a Birodalmi Hadiflottába – pont arra a helyre, amit egy együttműködésre képtelen, lázadásra hajlamos, magányos alaknak kerülnie kellene... Miután a Birodalom megpróbálja levágni szárnyait, Han dezertál, és beveti magát a csempészek, szerencsejátékosok, és csalók árnyékos világába. Itt találkozik a nagy tétekben játszó, ravasz Lando Calrissiannel, és hihetetlen módon barátságot köt az ingerlékeny természetű, Csubakka nevű vukival, és első ízben megpillantja a Millenium Falcont is. Hogy pénzt szerezzen tervei valóra váltására, csatlakozik egy nagy dobásra készülő kalózbandához. A tét nagy, a veszély még nagyobb, és az esélyek csapnivalóak. De Han Solónak soha, senki ne emlegesse az esélyeket...
A Solo: egy Star Wars történet izgalmas könyvadaptációjában a szerző kibővíti a filmet a forgatókönyv különböző változatainak kimaradt jeleneteivel és más kiegészítő történetekkel, amelyek révén mélyebb bepillantást nyerünk azokba az évekbe, amelyeket Han Solo a Birodalmi Hadiflottánál töltött, valamint Qi’ra múltjába, és a felkelés kezdeti időszakába.

A könyvet itt lehet előrendelni: Solo: Egy Star Wars történet (Puhafedeles / Keménytáblás)


galaxy-of-heroes-logo-.jpg

Sokan szerették volna már a KOTOR népszerű karakterét, Revant látni a Galaxy of Heroesban, és most úgy tűnik, végre beemelik a karaktert a játékba (úgy tűnik, hogy Jediként fog szerepelni). Egy rövidke videóval harangozzák be az érkezését:



FRISÍTÉS: Időközben a Star Wars Showban közöltek is egy képet Revanról:

Revan


alphabet-squadron.jpg

A New York Comic Con Star Wars-paneljén a képregények és könyvek szerzői beszéltek a jövőben érkező kiadványokról. Új dolgokról is volt szó, illetve megmutatták több, már beharangozott kiadvány borítóját.

Az Age of... képregénysorozat darabjai közül egyedül a Leia-kötetről beszéltek. Ennek a története azt mutatja be, hogyan szerzi be Leia az álruháját Han kiszabadításához, és hogyan válik fejvadásszá (részben ezt a sztorit már a Forces of Destiny-ből ismerhetjük). Emellett a Leia, Vader, illetve néhány prequel-képregény borítóját bemutatták:

1
2

Charles Soule elárulta, hogy jelenleg futó Vader-sorozata a 25. kötettel véget ér. Azonban nem maradunk Vader-képregény híján, ugyanis az Utóhatás-trilógia szerzője, Chuck Wendig egy újabb sorozaton dolgozik, amelynek címe Shadow of Vader ("Vader árnyéka") lesz. Az ötrészes széria különböző személyek történetét mutatja be, akiknek az életére valamilyen hatással volt. Az első kötetben Vader szenátorok gyerekeire vadászik; a második az V. rész egyik bespini háttérkarakteréről, Willrow Hoodról szól; a harmadik a Halálcsillag hullaházának dolgozóit mutatja be; a negyedik részben az Utóhatás-sorozatból ismert, Vadert imádó szekta, az Üresség Akolitusai térnek vissza; az ötödik kötet pedig a Vérvonal idejében játszódik majd, és azt mutatja be, hogyan reagál az Új Köztársaság egyik pilótája arra a hírre, hogy Leia valójában Vader lánya.

Az új képregény mellett egy új könyvet is bejelentettek: A Battlefront első részét és a Zsivány Egyes regényadaptációját szerző Alexander Freed ezúttal a VI. rész után birodalmiakra vadászó pilótákról ír könyvet, Alphabet Squadron címmel, amely 2019 júniusában jelenik majd meg. Ennek még nincs végleges borítója, Claudia Gray Master and Apprentice című Obi-Wan/Qui-Gon könyvének viszont már van:

Covers

Forrás: Jedi-Bibliothek / starwars.com


Hirdetés

Hagyatek Banner Allo 1200x6000

Hirdetés

Darth Bane Trilogia Allo