darth_bane_trilogia_fekvo.jpg
torra_doza.png

Az Ellenállás helyszínéül szolgáló Colossus állomást az ászpilóták védik. A sorozatban csak egyikük kap nagyobb szerepet: Torra Doza, az állomást irányító Doza százados lánya. A lány apjáról a sorozat készítői árulták el, hogy egykor birodalmi tisztként szolgált, de idővel rájött, hogy a rendszer nem az, aminek mutatja magát, ezért végül is dezertált, nagyjából A Jedi visszatér történéseinek idején (ennek a dezertálásnak a pontos körülményeit nem árulták el, talán majd a sorozatban derülnek ki). Az pedig már a Women of the Galaxy című, nemrég megjelent könyvből derült ki, hogy a férfi ezután egy egykori Lázadó pilótanőbe lett szerelmes, és tőle született utána a lánya, Torra. Már azt is tudjuk, hogy Torra a sorozat előtt 15 évvel született - de hogy az anyjával mi történt, az egyelőre titok.

Family


rey_sw_ep_viii.png

Állítólag még az év végén jön majd egy rövid ízelítő előzetes a IX. részhez. A Disney egyik marketing-előadásáról szivárogtatott egy névtelen forrás - hogy mit, azt a folytatásban olvashatjátok el.


cassian-sw.png

Egy hónapja jelentették be, hogy Zsivány Egyes-előzménysorozat készül, Cassiannal a főszerepben. Most már megvan, hogy ki fog bábáskodni a Lázadó hírszerző sztoriját bemutató sorozat felett: az a Stephen Schiff, akinek a kém téma nem lesz idegen, hiszen korábban az orosz alvóügynökökről szóló népszerű krimisorozat, a Foglalkozásuk: Amerikai (The Americans) producere volt.

Schiff


grammyd--j.jpg

Kihirdették a 2019-es Grammy-jelöltek listáját. Két kategóriában szurkolhatunk a Star Warsnak: John Williamset a legjobb filmzenéért járó díjra jelölték Az utolsó Jedik zenéjéért, illetve őt és John Powellt közösen jelölték a Legjobb instrumentális zeneszám kategóriában a Solo: Egy Star Wars-történet "Mine Mission" című zenéjéért.


galaxy-s-edge-batuu2.jpg

Korábban már kaptunk némi ízelítőt abból, hogy milyen attrakciókat terveznek a Star Wars-kalandparkba. A park építése jelenleg is zajlik, de a Millenium Falcon már elkészült, a Disney Parks Blog Facebook oldala pedig közölt róla egy képet, melyet a folytatásban nézhettek meg.



nick-nolte_.jpg

A The Mandalorian című szériában, amely az első élőszereplős Star Wars-sorozat lesz, a korábbi hírek szerint Pedro Pascal játssza majd a főszerepet, de szerepelni fog benne a Rocky-filmekől ismert Carl Weathers, és az utóbbi években a harcművészetről színészkedésre váltó Gina Carano is. A legújabb értesülések szerint pedig egy olyan régi motoros is csatlakozik a színészgárdához, mint Nick Nolte. Ő annak idején azok között volt, akik Han Solo szerepére pályáztak - így ha már akkor nem őt választották, most mégiscsak szerepelhet a Star Wars-franchise-ban.


vader-rajongoi-film-izelito.jpg

Korábban beszámoltunk már a magyar Star Wars rajongók által készített filmről, amelyet James Luceno Sötét Nagyúr című regénye ihletett. Már túl vannak a forgatásnak egy jelentős részén, és ennek örömére a készítők megörvendeztették rajongótársaikat egy rövid ízelítővel.

A videó sajnos nem beágyazható, ezen a linken tekinthető meg a Facebookon.


dark-visions-comic.png

Nem maradnak Vader-sorozat nélkül a Star Wars-képregények rajongói. Igaz, hogy Chuck Wendig kirúgása után a Marvel kukázta a szerző Shadow of Vader címmel tervezett szériáját, most azonban egy pont ugyanolyan alapkoncepciójú sorozatot jelentettek be: a Vader - Dark Visions (azaz "Sötét Látomások") egy antológia-sorozat lesz, azaz rövid, különálló történeteket mesél majd el a Sith Nagyúrról, és a kiadó ígérete szerint új, ismeretlen oldaláról mutatja majd be nekünk Darth Vadert. Írója, Dennis Hopeles már több sorozaton dolgozott a Marvelnek, de ez lesz az első Star Wars-munkája.

Forrás: starwars.com


Dark Visions

Visions


Thrawn-from-the-Star-Wars-novel-by-Timothy-Zahn.jpg

A starwars.com-on jelentették be, hogy 2019 nyarán jön Timothy Zahn kánon-sorozatának harmadik kötete, a Thrawn: Treason (azaz "Thrawn: Árulás"). Az újabb részben Thrawnnak nagy kihívásokkal kell szembenéznie: egyrészt biztosítania kell a pozícióját a Birodalom hierarchián belül, mivel Krennic Halálcsillag-projektje miatt ő mintha kiesne az Uralkodó kegyeiből; másrészt egykori protezsáltja, Eli Vanto visszatér a Chissek bolygójáról, és közelgő veszély hírét hozza. A főadmirális látszólag lehetetlen döntés elé áll, amikor a Császárnak tett esküje és a hazájához való hűsége között kell lavíroznia. A helyes döntés ugyanis lehet, hogy árulásnak minősül.

Cover


Hirdetés

Hagyatek Banner Allo 1200x6000

Hirdetés

Darth Bane Trilogia Allo