hagyatek_banner_1460x342_a.png
rogue_squadron_teaser2.jpg

Még 2022 végén döntöttek az illetékesek a Disneynél arról, hogy a 2020-ban bejelentett Rogue Squadron mozifilmet leveszik a napirendről, miután az író-rendezői posztot betöltő Petty Jenkins elhagyta a projektet, hogy elkészítse a Wonder Woman 3-at, amiből végül nem lett semmi. Így a Rogue Squadron mozifilm jegelve lett, de Kathleen Kennedy úgy fogalmazott akkor, hogy az ötletét nem dobták el véglegesen, és akár még sorozat formájában is megvalósulhat a dolog.


bad_batch_s3_poster_.jpg

Az utóbbi időben a Star Wars-sorozatok esetében szokássá vált, hogy minden epizód után 1-2 karakterplakát érkezett a főszereplőkről, illetve az adott rész vendégszereplőiről. A Rossz Osztag új évadénak indulásakor esetében elmaradt a dolog, de ezen a héten az aktuális epizóddal befutottak a karakterposzterek is:

Bad Batch S3 Poster 1


Needa.jpeg.jpg

Sajnos egy újabb színész egyesült az Erővel, aki az eredeti trilógiához volt köthető. Nemrég Buja féreg hangjától kellett elbúcsúznunk, a mai napon pedig egy újabb gyászhír érkezett: 2024. február 27-én, több éves betegeskedés után meghalt Michael Culver, aki Lorth Needa kapitányt alakította A Birodalom visszavágban.

 

A 85 évesen elhunyt angol színész színházi családba született: nagynénije, apja, anyja és testvére is a színpadi életben kereste kenyerét. Michael Culver színházi karrierje 1956-ban kezdődött, első filmszerepe 1961-re datálható, rádiójátékokban is aktívan tevékenykedett. A messzi-messzi galaxison kívül még olyan filmekben láthattuk, mint az Oroszországból szeretettel, Út Indiába, A bunker, Tűzgolyó.

Bár mellékszereplő volt A Birodalom visszavágban, a karakter végzete Darth Vader keze által a legemlékezetesebb pillanatok közé tartozik. Az 501-es Légió rajongói szervezet 2019-ben tiszteletbeli taggá fogadta Michael Culvert.

Michael Culver

 

Nyugodjék békében!


xwing3_cover.png

A magyar Star Wars-rajongók számára az utóbbi idők egyik legszomorúbb híre volt a Szukits Kiadó bejelentése, miszerint nyáron befejezik a magyar Star Wars-könyvek és -képregények kiadását. Akkor úgy tűnt, már csak a korábban bejelentett kötetek érkezhetnek idén, most viszont beharangoztak további két könyv megjelenését: nem is akármiről van szó, hanem a méltán népszerű X-szárnyú regényfolyam 3. és 4. részének új, gyűjteményes kiadásáról, amelyekkel teljessé válik a Zsivány Osztag története. A jó hírt a Szukits a Star Wars-témájú közösségi oldala, a Jedi Könyvtár közölte.

Érkezik tehát szép új megjelenéssel, keménytáblás formátumban a Michael A. Stackpole két újabb regénye, A Krytos-válság és A baktaháború. A köteteket már elő is lehet rendelni (amit azért lehet érdemes megtenni, mivel a kiadó egyúttal jelezte, hogy csak alacsony példányszám várhatóak).

Xwing 3 4
Hagyatek Banner Uj Fekvo 1460x684 A


jedi_order_logo_.png

Felmerült egy újabb pletyka a folytatástrilógiát követően játszódó, Rey és az Új Jedi Rend történetét bemutató Star Wars-film kapcsán. Állítólag a szereplőválogatás során a Rey-ként visszatérő Daisy Ridley mellé három másik főszereplőt keresnek, akik közül kettő Rey tanítványa lesz, a harmadik pedig a főgonosz. Ez alapján tehát három főhőse lesz a készülő filmnek, amelyet korábbi híresztelések szerint áprilistól már akár forgathatnak is.

Az Új Jedi Rend-filmről hivatalosan annyit lehet biztosan tudni a Rey-t alakító Ridley visszatérén kívül, hogy a története 15 évvel a Skywalker kora után játszódik majd, és a Jedi Rend újjáépítse körül fog forogni (erre utal a pletykált címe is). A forgatókönyvért Steven Knight (Birmingham bandája) felelős, a rendező az Oscar-díjas Sharmeen Obaid-Chinoy (Ms. Marvel) lesz. Ridley korábban nyilatkozott a filmről, ezt ebben a cikkünkben idéztük.

Hagyatek Banner Uj 2000x1000 A


kenobi_cover_.jpg

Az Obi-Wan Kenobi címszereplőjét játszó Ewan McGregor nagyon szerette volna, hogy folytatódjon a karakterére fókuszáló élőszereplős Star Wars-sorozat, a Lucasfilm azonban korábban már jelezte, hogy nincs tervben újabb évad. Ennek ellenére persze lehetett reménykedni, hogy megváltozik a stúdió hozzáállása, azonban ennek vége: beharangozták a sorozat lemezes megjelenését, és a borító felirata alapján a Kenobi-sorozat eddig megjelent első és egyetlen évadot "Teljes sorozat"-ként kezelik.

Az Obi-Wan Kenobi 4K Ultra HD és Blu-ray változatokban érkezik majd, várhatóan április 30-án, az Andor első évadával együtt.

Obi Wan Kenobi Andor 4k Blu Ray Obi Wan Kenobi Bd Beaut B491ac70
Obi Wan Kenobi Andor 4k Blu Ray Andors1 4k Beautyshot E B85a2327
Hagyatek Banner Uj Fekvo 1460x684 A


Mark_Dodson.jpg

64 éves korában elhunyt Mark Dodson amerikai szinkronszínész, aki a Star Wars világában Jabba kowaki majomgyíkjának, Buja féregnek a hangját adta A Jedi visszatérben. Ez volt Dodson első áttörő sikere, utána olyan filmekben kölcsönözte a hangját, mint a Szörnyecskék, A holtak napja, emellett videójátékokban, reklámokban és a rádióban is szerepelt. A messzi-messzi galaxis terén egyébként a Harc az Endor bolygón című ewok-filmben, illetve Az ébredő Erőben is feltűnt, mint szinkronhang.

 

A halálhírt Dodson lánya tette közzé, aki azt írta, éppen Evansville-be utazott az ottani Horror Con rajongói eseményre, amin már nem tudott részt venni, mert álmában súlyos szívrohamot kapott.

 

Nyugodjék békében!


sw_dark_forces_game.png

Február végén befutott a Dark Forces című klasszikus Star Wars-játék felújított változata. A remasterért a Nightdive Studios felelt, amely 4K felbontásban, akár 120 fps-sel, felújított átvezetőkkel, de az ígéretek szerint az eredeti verzió szellemiségét megtartva újította fel az 1995-ös játékot. A stúdió KEX Enginje-jében újjáépített játék még kontrollertámogatást is kapott, illetve ebben az új verzióban teljesen szabadon mozgathatjuk a célkeresztet a három dimenzióban.

A GameKapocs cikkéből kiderül, hogy a Dark Forces felújított változatába egy új pálya is belekerült. Mint írják, ez a "Bosszúálló" névre keresztelt pálya eredetileg csak a játék demójában volt játszható még a megjelenés előtti CES-eseményen, a teljes játékból már kivágták, mivel a LucasArts-nál úgy ítélték meg, hogy túlságosan is nehéz lett az új játékosok számára. Eredetileg a játék nyitánya lett volna, melyben Kyle Katarn megrohamoz egy Csillagrombolót, és ellopja a Halálcsillag terveit. A remasterbe sem a kampány részeként, hanem egy, a menüből elérhető opcióként került bele.

A játék megjelenése apropóján új ízelítő is érkezett:


Hagyatek Banner Uj Fekvo 2000x1000 B


mando_s3_trailer_still_.jpg

Nem egészen 1 héttel ezelőtt röppent fel a hír, hogy az EA égisze alatt működő Respawn egyik új játéka egy mandalóri témájú FPS lesz. Az EA mai bejelentése alapján azonban valószínűleg erre keresztet vethetünk, mert a Respawn meg nem nevezett Star Wars FPS-játékának fejlesztését leállítják, emellett létszámleépítést is eszközölnek, írta meg az IGN.


swmap_tatabanya.png

Ahogy tavaly Pécsett és Szolnokon, idén ismét egy vidéki városban is lesz Star Wars-napi rendezvény. Ezúttal Tatabányán, a Tulipános házban (Népház utca 7.) szervez programot a messzi-messzi galaxis tematikájában a Minery Egyesület március 23-án délelőtt 10 órától délután 17 óráig. Az esemény keretein belül lehetőség lesz jelmezesekkel és kiállított standokkal fotózkodni, előadásokat és beszélgetéseket megtekinteni, stb. Az egyesület felhívja a figyelmet, hogy a rendezvény helyszínének befogadóképességére tekintettel korlátozott számban kaphatók a jegyek, és ezért két külön, délelőtti és délutáni idősávban látogatható. A rendezvényre való belépés 10 éves korig ingyenes, de regisztrációhoz kötött, március 3-ig elővételben 1.500 Ft fejenként a jegy egy idősávra, március 4-től pedig 2.000 Ft.

A részletes programleírás itt olvasható.

Hagyatek Banner Uj Fekvo 2000x1000 B


Hirdetés

Hagyatek Banner Allo 1200x6000

Hirdetés

Darth Bane Trilogia Allo