darth_bane_trilogia_fekvo.jpg
johnwilliams_pic.png

Októberben kaptunk hírt arról, hogy John Williams kórházba került, és több koncertet is kénytelen volt lemondani. Nem sokkal később kiderült, hogy hazaengedték, de az állapotáról azóta sem kaptunk hírt. Most egyik kollégájától megtudhattuk, hogy Williams mára teljesen felépült, nemrég egy összejövetelen is részt vesz. A IX. rész zenéjén ugyanakkor csak nyáron kezd majd el dolgozni, mert még nincs kidolgozva az ezzel kapcsolatos időbeosztás.

Forrás: comicbook.com


visceral-sw-game.png

Úgy tűnik, rájár a rúd a Visceral-játékra. 2017 októberében jelentették be, hogy a Visceral leáll az általa készülő Star Wars-játék fejlesztésével, azonban akadt még egy reménysugár akkor, hogy az EA átveszi a projektet és kisüt belőle valamit. Bár hivatalos bejelentés nincs még az EA részéről, ez a remény egészen máig élt, hiszen a Kotaku szerint pár ott dolgozó elmondására alapozva az EA Vancouver lehúzza a rolót a tervezett open-world Star Wars-játékon, mivel anyagilag nem éri meg nekik. Annyi öröm lehet az ürömben, hogy a hírek szerint bár a fő projekt elkaszáltnak látszik, annak forrásait felhasználják egy kisebb, 2020-ra tervezett játékban.

Az EA Vancouver játéka egy fejvadászról szólt volna, aki különböző csoportok közé szorult. Jó hír, hogy a helyette érkező játékhoz senkit sem rúgtak ki, akik korábban a projekten dolgoztak. Szintén kiderült, hogy a nagyon kezdeti fázisban lévő projekt az Orca kódnevet viselte, aminek fejlesztése több időbe tellett volna. Ezért úgy döntöttek, hogy korábbra kell egy játék, mint amikorra az Orcát tervezték kiadni. Így tehát leálltak az Orcával, helyette pedig jön a szimplább 2020-as Star Wars-projekt.

Ti mit szóltok a hírhez? Érdekelt volna titeket a Visceral játéka? A véleményeteket a játékoknak szentelt fórumunkon és HoloNet nevű Facebook-csoportunkban is megírhatjátok.


Frissítés:
Az EA egy megkeresésére válaszolva lényegében elismerte, hogy új projekten dolgoznak.


hamlet-trooper.png

Squad Leader TD-73028 Soliloquy (azaz "TD-73028 osztagparancsnok monológja") a címe Maxime-Claude L’Ecuyer rövidfilmjének, amelyben egy rohamosztagos filozofál az élet értelméről. A filmben Hamlet híres monológját használták fel (amelyet a folytatásban olvashattok magyarul).


mandalorian-ship.png

A makingstarwars.net már tudni véli, milyen űrhajója lesz a The Mandalorian egyelőre névtelen főhősének. Mivel egy potenciális spoilerről van szó, a hajóról a folytatásban olvashattok.


kieron-gillen-sw-comic.jpg

Kieron Gillen írta a Marvel első Darth Vader-képregénysorozatát, valamint annak spinoffját, a Doctor Aphrát, a Bizonyos szemszögből című kötet egyik novelláját, és a 38. szám óta ő írja a fő Star Wars-képregénysorozatot is. A szerző azonban most bejelentette, hogy ha véget ér a sorozat aktuális történetszála, akkor (legalábbis egyelőre) búcsút int a messzi-messzi galaxisnak:

"Már csak három részt kell megírnom a The Scourging of Shu-Torun [azaz "Shu-Torun megbüntetése"] című történetszálból. A sorozat 67. számával befejeződik a történetem, és azzal én is végeztem. Jelenleg nincs tervben, hogy újabb Star Wars-történetet írjak - és most úgy érzem, elmondtam mindent, amit akartam ezekről a karakterekről a képregényekben."

Kérdés, hogy a Marvel kit kér majd fel a Star Wars-képregény történetének folytatására. Ti melyik régi vagy új Star Wars-szerzőnek adnátok a sorozatot? A képregényes fórumunk mellett HoloNet nevű Facebook-csoportunkban is megírhatjátok a véleményeteket.

Gillen


resistance_starkiller.png

Hangulatos trailer érkezett a Star Wars Ellenállás első évadának maradék részeihez (ami e hét vasárnapján már folytatódik), amiben egyértelműnek látszik, mikor járunk az idővonalban, nem mellesleg ismert filmes karakter is feltűnik. És már csak hab a tortán, hogy a Lucasfilm megerősítette és bejelentette, hogy zöld utat kap a második évad, amiben folytatódnak Kazudáék kalandjai. Az új évad idén ősszel érkezik!

És íme a trailer:


Forrás: starwars.com


heroes-of-the-empire-.jpg

Dokumentumfilmet forgattak az 501-es Légió angol helyőrségének jótékonysági tevékenységéről. A Heroes of the Empire (azaz "A Birodalom hősei") című film február 8-tól lesz elérhető az Amazon Prime-on. Íme az előzetese:


Forrás: JediNews


tcw_saved.png

2019-et egy hosszú összefoglalóval kezdtük arról, hogy mi minden várható idén a Star Wars-világában. Amikor a cikkünket írtuk, akkor még nem lehetett biztosan tudni, hogy vajon idén érkezik-e A klónok háborúja új évada. Időközben azonban az Entertainment Weekly megerősítette, hogy még 2019-ben láthatjuk az új epizódokat, amelyek a Diyney+-ra érkeznek. (Sajnos pontos premierdátum továbbra sincs.) A rajongók tehát még ebben az évben viszontláthatják Ahsokáékat!


ep-viii-leia.jpg

Ahogy korábban megírtuk, a IX. részben úgy oldják majd meg Leia szerepeltetését, hogy a VII. részhez forgatott, de végül abból kimaradt felvételeket használják fel. Ebből a bejelentésből azonban nem következtettünk arra, hogy vajon mekkora szerepe lesz Leiának az új filmben. Az alapján azonban, amit Todd Fisher, Carrie testvére az ABC Newsnak mondott, úgy tűnik, Leia nem csak rövid vendégszerepről van szó:

"Nagyon sok percnyi felvétel van. És nem csak a kivágott részekre gondolok. Ez csupa felhasználatlan, új tartalom, amit szépen bele tudtak szőni a sztoriba. Mindenkinek tetszeni fog. Teljesen olyan lesz, mintha direkt így találták volna ki. Mintha most forgatták volna a jeleneteket. Nem árulhatunk el semmit a részletekről, de örülünk a végeredménynek."

Tehát nem csak egy rövid Leia-cameót kapunk majd, hanem rendes szerepe lesz az Ellenállás tábornokának. A StarWarsNewsNet szerint Az ébredő Erőben eredetileg lett a Csillagpusztító Bázis elleni csata előtt Leia egy lelkesítő beszédet mondott volna a tervek megvitatása után - és azt spekulálják, hogy ez lehet az egyik leforgatott jelenet, amit most felhasználnak.


themandalorian-1280-1538697197244_1280w.jpg

A makingstarwars.net a The Mandalorian forgatásáról is közölt néhány fotót, amelyeken egy ismerős jármű is látható! Emellett közzé tettek egy rajzot, amely a sorozatban szereplő egyik droidot ábrázolja (képek a folytatásban!)


Hirdetés

Hagyatek Banner Allo 1200x6000

Hirdetés

Darth Bane Trilogia Allo