hagyatek_banner_1460x342_a.png
han_medal.png

A sorozat legújabb miniepizódjainak egyike Han történetét idézi fel, fiatalkorától egészen addig, amíg a Lázadás tábornoka lett (a videó érdekessége, hogy végre Rexet is láthatjuk az Endoron), a másik pedig Boba Fettet mutatja be.



sw-pszicho-.jpg

A Star Wars univerzum pszichológiája” - ezzel a sokat ígérő címmel szervezett kerekasztal-beszélgetést június 7-én az Ectopolis.hu a Lurdy Mozi kilences termébe, ami teljesen meg is telt. A filmrészletekkel is megtámogatott beszélgetésen részt vett Markovics Botond sci-fi író, akit olvasói leginkább Brandon Hackett néven ismerhetnek, mint a Xeno és az Időutazás napjának íróját, valamint Lázár Gergely pszichológus.

Ha valaki nekem ez előtt a rendezvény előtt együtt emlegeti a Star Wars univerzumot és a pszichológiát, szinte biztos, hogy Matthew Stover zseniális filmregénye, A Sith-ek bosszúja jut elsőként eszembe, ami nem csak mechanikusan leírta a harmadik részben történteket, hanem egyben Anakin Skywalker bukásának élvezetes és megrázó mélylélektani elemzését is nyújtotta. A regény ugyan a Disney éra óta már nem számít kánonnak, mégis szép példája annak, hogy ha valakiben meg van a vágy arra, hogy a pszichológia szemszögéből nézve mélyedjen el kedvenc galaxisában, akkor minden különösebb gond nélkül, könnyedén megteheti ezt.

Némi sarkítással persze, de maga az előzménytrilógia sem szól másról, mint, hogy milyen tragédiákon és lelki megpróbáltatásokon vezet keresztül a hős útja egészen addig, amíg a Sötét Oldal el nem ragadja a lelkét. Nem véletlen, hogy a két és negyed órát átölelő beszélgetés első és leghosszabb, kicsivel több, mint egy órás része is éppen Anakint és a bukásához vezető utat elemezte. (Részletek a folytatásban!)


thrawn-cov-pic.jpg

Július 18-21. rendezik meg San Diegóban a Comic-Cont, és a rendezvényen részt vevők különleges borítóval vásárolhatják meg Timothy Zahn legújabb Thrawn-regényét, a Treasont, amely egyébként július 23-án kerül a boltokba Amerikában (a magyar megjelenés dátumát egyelőre nem tudjuk).

Cover


galaxysedge_getty_featured-625x352.jpg

A Galaxy's Edge névre hallgató Star Wars-témájú élménypark 2019. május 31-én nyitotta meg a kapuit Disneylandben. A legelszántabb rajongók már fel is térképezték a Batuu bolygó előőrseként szolgáló helyszínt, köztük a laughingplace.com lelkes munkatársai, akik csupa-csupa easter egg-et vettek szemügyre a Star Wars kontinuitásából. A folytatásban olvashattok egy kis ízelítőt, mi vár benneteket a messzi-messzi galaxis földi verziójában.


fallenorder_comic.png

A Marvel újabb ötrészes minisorozata a Jedi: Fallen Order játékot hivatott felvezetni, bemutatva egy-két karaktert. Matthew Rosenberg (Star Wars 108.) írja, főszereplői pedig Eno Cordova Jedi Mester és lobbanékony tanítványa, Cere Junda lesznek, akiket a Tanács elküld az Ontotho bolygóra, ahol egy nemrég felfedezett templom feltárását kellene felügyelniük, de ehelyett egy polgárháborúba keverednek bele. A sorozat címe Star Wars Jedi: Fallen Order – Dark Temple (azaz "Bukott Rend - Sötét Templom") lesz, és első kötete szeptemberben jelenik majd meg.

Forrás: StarWars.com / JediBibliothek

Order


skywalker-saga.png

Hivatalosan is bejelentették, hogy 2020-ban jön az I-IX. epizódokat feldolgozó új LEGO Star Wars-játék, a Star Wars: The Skywalker Saga, amelyhez egy rövid trailer is érezett (amelyben egyelőre játékmenetet nem mutatnak):


jfo-teaser-tall.jpg

Rövid demovideó érkezett a Fallen Orderhez, amely ízelítőt ad a játékból (benne egy meglepetésvendéggel!):


troopers-Cropped.1555259835210.jpg

A Disney rendezvényén, a D23 Expo 2019-en ízelítőt ad a saját streaming-platformjára érkező filmekből és sorozatokból, többek között az első élőszereplős Star Wars-szériából, A mandalóriból is. A rendezvény augusztus 23-25 közt lesz megtartva, és a Jon Jon Favreau (A Vasember, A dzsungel könyve) fémjelezte sorozatból 23-án mutatnak majd meg egy keveset. Remélhetőleg ezeket az anyagokat felteszik majd a hivatalos YouTube csatornára is - nem úgy, mint a Celebration alkalmával vetített ízelítőt, amelyet csak a rajongók felvételeiről láthattunk.

Forrás: d23.com


csubi_ewok.png

Az animációs sorozat új miniepizódjában Csubakka és az Ewokok elfoglalnak egy lépegetőt.


fallenorder_cov.png

Szombaton, magyar idő szerint 18:30-kor, az EA Play 2019 keretében adnak majd egy kis ízelítőt a Fallen Orderből (itt lehet majd nézni), de még előtte megosztották a játék borítóját - a szimpla kiadásét és a Deluxe Editionét egyaránt:

640x889
640x453


Hirdetés

Hagyatek Banner Allo 1200x6000

Hirdetés

Darth Bane Trilogia Allo