darth_bane_trilogia_fekvo.jpg
martez_contact.png

A The Bad Batch hatodik részében visszatérő karakterekkel találkozhattunk újra Trace és Rafa Martez személyében A klónok háborúja hetedik évadából. A sors, vagy az Erő úgy akarta ebben az epizódban, hogy a Cid által alkalmazott 99-es klón osztagnak és Martezéknek kellett ugyanazt a taktikus droid fejet elhozniuk egy koréliai bontóüzemből. A rázóssá és összefogóssá alakult küldetés végén úgy egyeznek meg, hogy Hunter egy adattüskét ad a nővéreknek, ami tartalmazta a robot memóriabankját, míg a droid fejet a klónok tartják meg. Trace és Rafa ezután egy holoalakkal lépnek kapcsolatba a hajójukon jelentés céljából, aki a feladattal bízta meg őket. De vajon ki is lehet ez a titokzatos, szótlan személy, akinek csak a torzója egy részét láthattuk?


bossk.jpg

Tavaly decemberben rántották le a leplet a lehetségesen többszezonos The Book of Boba Fett projektről a leplet a The Mandalorian második évadzáró stáblistája utáni jelenetben, amiben a címszereplő fejvadász és Fennec Shand benyomakodnak a halott Jabba palotájába, és elteszik láb alól az aktuális bűnvezért, Bib Fortunát. Ezen kívül nem sok információ érte azóta a spin off háza táját, főleg szivárogtatásokon alapuló pletykák. Bár ha nem is megerősített, egy újabb hírrel csillapíthatjuk várakozásunkat decemberig.


emilia_clarke.png

Múlt héten jelent meg a War of the Bounty Hunters című képregénysorozat első száma Charles Soule (A Jedik fénye) tollából, amiben egy számottevő karakter bukkant fel. A történet, a szituáció és az időbeli elhelyezkedése alapján spekulálni lehet, hogy nagy tervek lehetnek a szereplővel kapcsolatban. A továbbiakban spoilerek találhatóak a képregénnyel kapcsolatban.


jimmy_smits_.jpg

A napokban rakták le a 2696. csillagot a híres Hollywoodi hírességek sétányára, és ez a díszkő nem másé, mint Jimmy Smits-é, akit mi Star Wars-rajongók Bail Organaként ismerünk az előzménytrilógiából és a Zsivány Egyesből.

Az ünnepélyes ceremóniára szerdán került sor, a színész az ott elmondott beszédében a veterán színész arról beszélt, hogy mindig is az volt a célja, hogy elgondolkodtató történetekben, kidolgozott karaktereket játsszon, és remélhetőleg ezek a sztorik reflektáljanak az amerikaiak életére, a szerepeit pedig elmondása szerint latin származása mindig inspirálta valamilyen módon.

Smits a 80-as években az L.A. Law című jogi drámasorozattal vált ismertté, amelyért Emmy-díjat is kapott. A későbbiekben pedig olyan szériákban szerepelt, mint Az elnök emberei, a Dexter, a Kemény motorosok és a Hogyan ússzunk meg egy gyilkosságot?.

Jimmy Smits 1
Forrás: JediNews / Kép: Twitter


Robert_Emms.png

Az egyik érkező élőszereplős széria, az Andor szereplőgárdája eddigi tudásunk szerint a címszerepben visszatérő Diego Lunából, az újra Mon Mothma bőrébe bújó Genevieve O’Reilly-ból, valamint az egyelőre ismeretlen karaktereket alakító Denise Gough-ból, Stellan Skarsgardból, Kyle Sollerből és Adria Arjonából áll. (A K2SO-t alakító Alan Tudyk is erősíti a sorukat, de elvileg az első évadban még nem tűnik fel.)

A Deadline most azt írja, a Csernobil és Az Úr sötét anyagai című sorozatokból ismert angol színész, Robert Emms (címlapfotónkon) is szerepel a Zsivány Egyes-előzménysorozatban. Az nem derült ki, hogy konkrétan kit alakít (ismert figurát-e, vagy új karaktert), se az, hogy már korábban csatlakozott a szereplőgárdához, vagy csak most. Annyit mindenesetre megtudtunk, hogy mellékszereplő lesz.

További két színész neve is felmerült, egyelőre azonban csak pletykaként.


Defenders_of_the_Dead.jpg

A Jedi-növendék könyvsorozat 5. kötete, Jude Watson: A holtak védelmezői a legritkább magyar nyelvű hivatalosan nyomtatásban magyar nyelven megjelent Star Wars-regény, melyet 2000-ben az Egmont-Hungary Kft. adott ki. Eddig úgy tudtuk, hogy egy nyomdahiba miatt csak kb. 100 példány került annak idején forgalomba, azonban magát a hibát eddig nem sokan ismerhették. Mivel kevés példány létezik az eredeti A holtak védelmezőiből, ezért annak ára napjainkban 40.000-60.000 Ft között ingadozik állapottól függően.

Az elmúlt hónapokban egyre több eladó kötet tűnt fel aukciós oldalakon, csoportokban, mely kötetek egy része hamisítvány és tisztességtelen módon az eredeti példánnyal egyező magas áron kínálják eladásra anélkül, hogy megjelölnék: nem eredeti példányról van szó. Ebben a bejegyzésben szeretnénk felhívni a figyelmet erre a jelenségre és tanácsolni, hogy mindenki körültekintően járjon el a vásárlás során. Ehhez kívánunk segítséget nyújtani a folytatásban, ahol képek láthatóak az eredeti és a hamisított példányokról, továbbá megtudhatjátok, mi alapján lehet megkülönböztetni a könyveket.


qira_emilia_clarke.png

Június másodikán jelent meg a Marvel-féle War of the Bounty Hunters képregényszéria legelső száma Amerikában, ami A Birodalom visszavág után játszódik. A legnagyobb crossovernek hirdetett tartalom a Star Wars történelmében több képregénysorozatot fűz össze, a Star Wars fősodort, a 2020-as Doktor Aphra, az V. rész után játszódó Darth Vader és a Bounty Hunters címűeket. Charles Soule (Obi-van és Anakin, A Jedik fénye) legelső száma szerint a Jabba felé tartó Boba Fett elveszti értékes zsákmányát, a széntömbbe ágyazott Han Solót. Figyelem, a továbbiakban spoilerek szerepelnek.


Star_Wars_The_Bad_Batch_Rancor_Muchi.jpg

Már a The Bad Batch egyik előzetesében is feltűnt egy rankor, amely azután a sorozat ötödik epizódjában kapott szerepet. A lény vendégszereplése kapcsán érdemes megjegyezni, hogy ez nem az a példány, amelyet korábban A Jedi visszatérben már láthattunk. (Spolierek a folytatásban – ha esetleg valaki nem látta még a szóban forgó részt!)


star_wars_episode_6_rancor_luke_skywalker.jpg

A Star Wars család egyik, ha nem a legnagyobb mókamestere, Mark Hamill ismét egy szellemes poénnal kacagtatta meg a Twitter-követőit. Történt ugyanis, hogy a Museum Archive oldal egy érdekes képet posztolt ki egy "Moa" nevű kihalt madárról. Archeológusok egy csoportja megtalálta a faj egy példányának viszonylag ép végtagját, karmostul húsostul, amit 3.300 évesnek becsülnek. A 69 éves színész ezt nem hagyhatta ki vicceskedés nélkül, és az alábbi mondatot kommentelte a fotóhoz:

Már elnézést, de felismerek egy rankorkezet, ha látok egyet.

Luke Skywalker megformálója ezzel A Jedi visszatér egyik jelenetére utalt, amikor a Jabba trónterme alatti veremben megküzdött az ádáz állattal, Pateesával, ami hatalmas karmával a keze ügyébe is vette a Jedi-lovagot, tehát tényleg jól ismeri.


sw_squadrons_banner.jpg
 Nincs

Pár napja kiszivárgott, aztán nem sokkal később meg is erősítették, hogy a PlayStation Plus előfizetői júniusi ingyenes programcsomagjának része lesz az EA tavaly megjelent űrhajós játéka, a Star Wars: Squadrons is, amelyben birodalmi vagy lázadó pilóták bőrébe bújhatunk. Június 1-től augusztusig ingyenesen beszerezhető.


Forrás: IGN


Hirdetés

Hagyatek Banner Allo 1200x6000

Hirdetés

Darth Bane Trilogia Allo